Ügyészségen a vádolt professzor ügye

Vádat emelt az ügyészség egy debreceni professzor ellen, aki anyagi és más juttatásokért előnyöket biztosított hallgatóinak - jelentette be a hét végén a Debreceni Nyomozó Ügyészség.

A debreceni professzor, P. Gábor ellen a hivatalos vád: fontosabb ügyekben intézkedő hivatalos személy által üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntette. Az ügyészség vizsgálata megállapította, hogy az említett professzor anyagi és más természetbeni juttatásokért olyan előnyöket biztosított több hallgatónak, amilyeneket másoknak nem.

Az ilyen előnyökhöz szóbeli és írásbeli vizsgákon, illetve a szakdolgozatok elkészítéskor jutottak a fizető hallgatók - mondta Márián Zoltán, a debreceni nyomozó ügyészség vezetője, hozzátéve: az ügyészség vesztegetés bűntette miatt vádat emelt az ügyben érintett huszonhárom hallgató ellen is.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrumának tanára, a mezőgazdaság-tudományi kar természetvédelmi, állattani és vadgazdálkodási tanszékének oktatója tavaly előzetes letartóztatásban is volt, a megfogalmazott gyanú az, hogy anyagi és természetbeni ellenszolgáltatást fogadott el cserébe a sikeres vizsgák biztosításáért és szakdolgozatok elkészítésében való közreműködésért. A vád bizonyítottnak látja: az elmúlt egy-két évben az egyetemi tanár személyenként több százezer forint készpénzt és vadhúst fogadott el a hallgatóktól.

A nyomozás egy névtelen levél alapján indult tavaly decemberben. Az oktatót ötrendbeli vesztegetéssel gyanúsítják. A tanárt egyébként nyugdíjazás miatt - a csoportos létszámleépítés keretében - azóta felmentették a munkavégzés alól, függetlenül az ügytől.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.