A konténergyújtogatók nem adják fel

Nem hatott a márciusi vészharangkongatás, azóta is újabb és újabb konténereket gyújtanak fel a pirománok.

Nem nyugszanak a titokzatos konténergyújtogatók. Bár ténykedésük intenzitása a márciusi városházi segélykiáltás óta csökkent, a károk egyre nőnek, több területre pedig nem állítanak újabb tárolókat a tönkretettek helyére, mert félnek, hogy ezeket is megolvasztják. Nem alaptalanul: vannak szelektív gyűjtőszigetek, amelyeket többször is szénné égettek.

A pirománok márciusban verték ki a biztosítékot a Városházán. Mint annak idején hírül adtuk, a konténerek füstje ekkor már a főpolgármester-helyettes irodájáig csapott: Vajda Pál egyenesen Gergényi Péter rendőrfőkapitánytól kért segítséget a gyújtogatók megfékezésére. Gergényi megígérte, hogy a járőrök nagyobb figyelmet szentelnek majd a hulladékgyűjtőknek. Vajda már akkor kifejezte aggodalmát, hogy a gyújtogatássorozat - túl a veszteségeken és az ijedtségen - az egész rendszer (amúgy egyre növekvő) népszerűségét veszélyeztetheti. Márciusban 181 elvesztett konténernél tartott a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt., a kár 15 millió forintra rúgott.

Az FKF Zrt. szóvivője érdeklődésünkre közölte, hogy a gyújtogatókedv azóta sem szűnt meg. A közelmúltban Zuglóban, aztán a XVII. kerületben, a XI. kerületi Daróczi utcában, nemrég pedig a csepeli Hollandi úton esett áldozatul a vandáloknak több konténer - mondta Szegedi Péter. A szolgáltató persze minden eset után megteszi a feljelentését, ismert tettes azonban továbbra sincs. Közben tovább csúnyul a statisztika, a felgyújtott tárolók száma elérte a 230-at, a veszteség pedig újabb, millió feletti összeggel nőtt; már meghaladja a 16 millió forintot.

A gyújtogatás ugyancsak kellemetlen következménye, hogy több önkormányzat a tűzközelben lévő lakók kívánságára megkérte az FKF Zrt.-t, hogy a tönkretett konténereket még ne pótolja, várják ki a gyújtogatási hullám végét. Így tehát jó néhány olyan hely van a városban, ahol volt-nincs hulladékgyűjtő sziget - ki tudja, meddig.

Eddig 230 konténer esett a gyújtogatók áldozatául
Eddig 230 konténer esett a gyújtogatók áldozatául
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.