Orosz belépő az EU acélpiacára

Alekszej Mordahov az EU, s immár az egész világ vezető acélvállalatánaklegnagyobb részvényese lett. Az Arcelor ugyanis összeállt az oroszóriás Szeversztallal, hogy kivédje a Mittal Steel ellenségesfelvásárlását.

Huszárvágással rázta le - legalábbis egy időre - az amszterdami tőzsdén jegyzett, ám indiai érdekeltségnek tartott Mittal Steel hónapok óta erőltetett ellenséges felvásárlási kísérletét az EU vezető acélvállalata. A luxemburgi bejegyzésű, ám Franciországban és Belgiumban is saját érdekeltségnek tartott Arcelor attól tartott, hogy az eddigi világelső Mittal eltérő üzleti filozófiájával egyszerűen felfalná, s ráadásul 40-60 ezer munkahelyet tenne fölöslegessé Nyugat-Európában.

Inkább az oroszok - döntöttek csütörtök késő este az Arcelor igazgatótanácsának tagjai, s nem valószínű, bár elvileg lehetséges, hogy a részvényesek ezt felülírnák. A testület áldását adta, hogy cégük 11,7 milliárd euróért felvásárolja a Szeversztal orosz acélóriást, mégpedig tőkeemeléssel, amelyet annak tulajdonosa, Alekszej Mordahov maga finanszíroz. Ő ezen túl még 1,25 milliárd eurót készpénzben is befizet Luxemburgba, s vállalja, hogy négy éven át nem bővíti részvénypakettjét, öt éven keresztül pedig nem szabadul meg a papíroktól. Az Arcelornak az utóbbi feltétel a Mittal miatt, az előbbi pedig azért fontos, mert Mordahov a mostani üzlettel, a részvények 32 százalékának birtoklásával a cég legnagyobb tulajdonosává válik (leelőzve a luxemburgi államot), de ha elérné az egyharmados arányt, kötelessége is lenne vételi ajánlatot tenni a részvényestársaknak. Ezzel az Arcelor csöbörből vödörbe kerülhetne. Mordahov egyben az igazgatótanács elnöki székébe is beülhet.

Az orosz tulaj indítéka nagyon is érthető. Az Arcelor-Szeversztal üzlettel a világ vezető, 46 milliárd eurós forgalommal bíró, évi 70 millió tonnás termelést realizáló vállalata jön létre. Azzal számolnak, hogy a részvények darabonkénti értéke 35-ről 44 euróra emelkedik, bár a pénteki nyitáskor történetesen másfél százalékpontot zuhant. A Mittal 37,74 eurót kínált egy darabért. Az Arcelor azzal is igyekszik meglágyítani a kisrészvényesek szívét, hogy osztalékban és a részvények egy további hányadának felszabadításával összességében ugyanúgy 7,6 milliárd eurót ad nekik, mint amennyit a Mittal hozhatott volna a konyhára.

A világ acéliparában általában is a fúziós tendencia érvényesül. A 80-as évekig az EU acélipara többségében közvetve vagy közvetlenül az állami szektortól függött. Fájdalmas szerkezetátalakítással, költségleépítéssel, tömeges elbocsátásokkal csak a legkiemelkedőbbek jutottak el mára oda, hogy a globális versenyben is megállják a helyüket. A ma 94 ezer főt foglalkoztató és bőven nyereséges Arcelor 2001-ben még 681 millió eurós veszteséget könyvelt el. A fordulat köszönhető a kínai kereslet hirtelen megugrásának is, ami az egekbe emelte az acél világpiaci árát.


Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.