Aztán 1994. augusztus 17-én a francia válogatottba beállt egy addig szinte ismeretlen ember. Nem a legjobbkor: a csehek 2-0-ás vezetésénél. Mire a meccsnek vége lett, a bordeaux-i Parc Lescure eredményjelzőjén már 2-2 állt, mivel az új fiú - a helyi Girondins csapatából - kiegyenlített. A nézők meg bámulták a táblát: Zidane, Zidane...

Azóta hányszor nyűgözött le franciákat és nem franciákat ez a kolosszális futballista! Akinek alakításai nyomán hamar világossá vált előttem, hogy Platini csak egy van, de hozzá hasonló - ha nem ragyogóbb - kék csillag akad még egy. Azok a passzok, azok a cselek, és mindenekelőtt az a zseniális karmesteri talentum... Meg "persze" újabb kettőzés az 1998-as világbajnoki döntőben a brazilok ellen; lebilincselő kapásgól a 2002-es Bajnokok Ligája-évad glasgow-i csúcstalálkozóján, a Real Madrid-Leverkusen meccsen; közben talpalávaló labdák, ide nézek, oda teszem, a futball örömének folyamatos megjelenítése. A vb-elsőséghez Eb-arany, a BL-diadalhoz a világ legjobb játékosa cím a FIFA-nál (nem egyszer: háromszor), továbbá aranylábhoz Aranylabda.

Mi nem?

A nagy "Zizou" akkor született, amikor Albert Flórián, az egyetlen magyar aranylabdás az 1972-es Eb négyes döntőjében szerepelt nagyszerű társaival együtt. (Honfitársaink azóta sem jártak Európa-bajnokságon.) Így hát senki sem lepődött meg azon, hogy Zidane jó előre bejelentette: az idei vb után visszavonul. A torna kezdetéig viszont megint előrelép. Ha csak egy percet kap Domenech kapitánytól holnap este, a francia-mexikói találkozón, akkor százados lesz.

De 99-szeres válogatottként is évszázados klasszis...