Veszélyeztetett az USA címerállata

Visszaköltözött párjához Martha, a washingtoni Woodrow Wilson híd mellett élő fehérfejű rétisas.

A legalább nyolc éve az amerikai főváros egyik nevezetességének számító madarat áprilisban egy másik nőstény sebesítette meg. Szakértők szerint azonban csupán a nászidőszak alatt előforduló területszerzési akcióról volt szó. A sérült Marthát egy 150 kilométerre lévő madármenhely fogadta be, a fészket George, a férj gondozta. A tojások nem keltek ki, ám a pár jövőre nyilván újra próbálkozik: a sasok monogámok, párkapcsolataik egy életre szólnak. Martha Delaware-ból talált vissza George-hoz.

Miközben a sajtó a sas házaspár drámájával foglalkozott, Wyoming államban folytatódik Winslow Friday pere. Az arapaho indiánt egy fehérfejű rétisas engedély nélküli kilövésével vádolják, ő viszont vallásszabadságra hivatkozik. Az arapahók törzsi ceremóniákhoz használják a sastollakat, és arra panaszkodnak, hogy a hivatalos engedélyezési eljárás szándékosan homályos, szinte lehetetlen betartani a szabályokat. Az ügyészség viszont azzal érvel, hogy Friday nem hajtotta végre a vadászat előtti megtisztulási rituálét, így a sas elejtése nem számít vallási szertartásnak. Az indiánok kedvéért egy országos központban gyűjtik a törvénytelenül lelőtt, autók által elgázolt vagy villanyvezetéknek ütközött sasok tetemét, hogy a szertartásokhoz innen igényelhessenek tollakat. Ez azonban nem minden törzset elégít ki.

Az Egyesült Államok címerállatát 1978-ban vették fel a veszélyeztetett fajok listájára, ám a védettség alatt sikerült annyira elszaporítani, hogy egy-egy példány elvesztése már ne fenyegesse az egész populációt. Most 7700 párt tartanak nyilván, és az ornitológusok gyakorlatilag mindenhol "név szerint" ismerik őket. Ha elítélik, Friday egyéves börtönt és százezer dolláros bírságot is kaphat.

Börtön jár a vadászatukért
Börtön jár a vadászatukért
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.