Ő is, mi is, mindenki tudja, hogy ebben az országban minden, de szó szerint minden rohad, pusztul, ami állami. Elég csak a MÁV-ra gondolni, hogy mekkorát zuhant még a Kádár kori önmagához képest is. Ez nem Svájc! Ez kell, hogy a kiindulási alap legyen.

Nem értek egyet Kuncze Gáborral sem, aki az új biztosítók belépésével egyidejűleg az államit felszámolná. A megoldást a fokozatos átmenet, a szerves fejlődés, a verseny jelentheti. Az idő eldönti majd, melyik forma az életképesebb.

Frenkl nálam jobban tudja, hogy az állami egészségbiztosítás informatikai szempontból a padlón van. Ma még megalapozott javaslatot sem lehet kidolgozni arra nézve, hogy milyen legyen a reform, mert az egészségbiztosítás számítástechnikai háttere olyannyira elmaradott, hogy rendszerezett nyilvántartások hiányában érdemi következtetést az adatokból nemigen lehet levonni. Így például még az egyes korosztályokra jellemző ráfordítások átlagát sem ismerjük, ami kizárja akár egyetlen új biztosító bekapcsolását is.

Persze nemcsak a versenytársak belépése végett kell az informatikai rendszert rendbe tenni, hiszen ma még a gyógyszerfogyasztási, felírási szokásokat sem ellenőrzik, így vélhetően külföldi állampolgárok ezreit gyógyszereli a magyar biztosító. (Az orvosok is ellenérdekeltek: az elemzések részletesebb adatszolgáltatást is igényelnének.)

Pedig az egészségbiztosítás nyilvántartási feladata nagyságrendileg nem nagyobb, mint a folyószámlák nyilvántartása a legnagyobb magyar banknál, ott pedig minden befizetés vagy kivét percre pontosan rögzítésre kerül. Ugyanígy kellene minden biztosított (és munkáltatója) befizetéseit és a betegenkénti ráfordításokat nyilvántartani. Ez lehetővé tenné, hogy az, aki saját (vagy munkaadója) hibájából nem teljesíti járulékfizetési kötelezettségét, ne vehesse igénybe a szolgáltatásokat, vagy csak úgy, hogy annak ellenértékével megterhelik a számláját.

A reformnak tehát a számítógépes rendszer rendbetételével kell kezdődnie, és ez legalább egyéves feladat. Ez idő alatt bőven lenne idő a szükséges változások megfelelő előkészítésére.

Addig ki lehetne írni a tendert négy egészségbiztosító működtetésére, amelyek területi alapon kezdenék meg tevékenységüket az OEP által átadott és a korcsoporti átlagok alapján megállapított keretekből. Kettő a Dunántúlon, kettő az ország keleti felében működne, és így a magánbiztosítók az általuk lefedett területeken nagyjából azonos nagyságú népességre, két és fél millió lakosra terjeszthetnék ki működésüket. (A fővárosi lakosság a létszámarányosság szempontjai szerint kerülne két biztosító illetékességébe.) Persze mindenütt jelen lenne az állami biztosító is, az áttérés fokozatosan, önkéntes alapon történne. A négy új biztosító egy bizonyos versenyt indítana el, de mégis: egy-egy területen az orvosnak egyelőre legfeljebb két-három biztosítóval kellene kapcsolatban állnia, az államin kívül egy vagy két magánnal. Mivel ugyanazokból a korosztályos normákból kell az új biztosítóknak is gazdálkodniuk, megindulhatna a verseny a betegek elégedettségéért.

Egy beteg csak az állandó lakhelyén működő két-három biztosító között válogathatna, ha más területre költözik, joga lenne biztosítót váltani. Egyébként öt év hűség lenne kötelező egy-egy váltás után.

A biztosítóknak lehetőségük lenne arra, hogy területükön néhány kórházat, rendelőt is működtessenek a gyógyítási folyamat racionalizálása és a költséghatékonyság érdekében. Persze az általuk működtetett kórházak díjtételei nem térhetnének el az állami pontrendszer szerinti áraktól.

Emellett a kórházak számának csökkentése is megkezdődhetne Frenkl javaslata szerint.

A magánbiztosítók számára az lenne a nyereséget termelő üzlet, hogy ügyfeleiket megnyerhetnék (fogorvosi, wellness- és más szolgáltatásokat tartalmazó) kiegészítő biztosítás megkötésére.

A biztosítók kiválasztására kiírt tenderben előnyben kellene részesíteni a már itthon működő egészségbiztosítókat, de csak akkor, ha olyan tőkeerőt és garanciákat tudnak felmutatni, amelyek többévi veszteséges működésre is fedezetet biztosítanának, hiszen a jelenlegi normatívákat figyelembe véve az indulás évei óhatatlanul veszteséggel járnának. A magánbiztosítók belépésének nagy előnye éppen az lenne, hogy fokozatosan kikényszerítenék az egészségügyi ráfordítások felemelését a fejlettebb országok színvonalára. Van-e ma nálunk veszteséges műveseállomás vagy laboratórium? Nincs, mert a magántulajdonos előbb-utóbb kikényszeríti költségeinek megtérítését. És ez a normális!

Az az érv, hogy a magánbiztosítás ügyviteli költségei sokkal magasabbak, mint az OEP költségei, egyszerűen irreleváns, hiszen ma az OEP-nél érdemi elemző, ellenőrző munka nem folyik, így költségei sem lehetnek. Ennek bizonyítására elég a több százmilliós csalásokra hivatkozni, amelyek többéves késéssel, véletlenszerűen lepleződnek le, és még akkor sem történnek hatékony intézkedések a további visszaélések megelőzésére (lásd a táppénzcsalások ügyét).

A fent írt rendszer amellett, hogy megindítaná a fokozatos magánosítás folyamatát, ami az európai színvonalú egészségügy alapvető feltétele, megfelelő garanciákat tartalmazna bármiféle anarchia vagy szétesés ellen, és megnyugtatná a magánosítás miatt aggódókat is. Kizárná az egyenlőtlen ellátás lehetőségét is. Igaz, a kiegészítő magánbiztosítások lehetővé tennének bizonyos megkülönböztetéseket (pl. egyszemélyes, jobb kórterem), de már ma is megvan ennek a legális gyakorlata, nem beszélve a hálapénz révén megszerezhető előnyökről.

Frenkl téved abban, hogy a megoldást, a rendbetételt a szakmára kellene bízni. Az új rendszer kiépítése ugyanis közgazdasági, logisztikai feladat. Én is nagyra becsülöm a magyar orvostársadalmat (személyesen is sokat köszönhetek nekik!), de az új rendszer felépítése, már csak a sokféle ellenérdekeltség miatt is, külső kezet igényel. A legkitűnőbb sebésztől sem lehet elvárni, hogy maga vegye ki a vakbelét!

A leírtak szerint megindulhatna az a folyamat, amely a nemzeti összterméken belül az egészségügyre fordított hányad emelkedését eredményezné, és talán az sem illúzió, hogy hazánk - adottságainkat és képességeinket kihasználva - Európa gyógyítócentruma lehet idővel. Ahogy Frenkl írja: sikerágazat.