A levegőben már most is jellegzetes borillatot érezni: gönci hordók sora áll a vágatban, és némelyik kotyog is, annak rendje és módja szerint. Nemhiába - gondolom -, a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban első számú alapelvvé lépett elő az életszerűség; már azon sem csodálkozom, hogy vincellér is került a skanzen állományába.

Szombaton nyitja meg Sólyom László köztársasági elnök - az épületek szülőföldjéről érkező, húszbusznyi ember jelenlétében - a múzeum új, a felföldi mezővárosokat bemutató tájegységét. Pár nappal az ünnepélyes fölavatás előtt még serény munka folyt a kilenc házból álló mesterséges településen. Mázolták a padlót, igazították a berendezést, kannában hordták a vizet a frissen kiültetett virágokhoz, hadd mutassa legszebb arcát az újonnan lett hegyaljai mezőváros. S bár a legtöbb épületben még a friss építkezés illata terjengett, és a porták mögött fel- feltűnt a közeli Pismány valamely ormótlan, újmódi háza, az illúzió sok helyütt azért tökéletes volt. Mintha bármelyik pillanatban beléphetnének a lakók.

Csaknem négy évtizeddel az első kapavágás megtétele után immár elmondható, hogy készen van az eredetileg tervezett skanzen háromnegyede. Fölépültére vár még a Matyóföld és a Palócföld, és félkész az alföldi tájegység. Ha majd az egész megépül, világszerte szenzációnak számít a mi skanzenünk: nincs még egy, javarészt áttelepített, eredeti házakból álló múzeum, amely a következetesen végigvitt koncepcióhoz igazodva egyfajta "állóképként" rögzítené a XIX. századi vidéki életmódot. Más kérdés, hogy az eltelt bő emberöltőnyi idő alatt Szentendrén is megváltozott a néprajzról alkotott fölfogás, és ma már természetes a célkitűzés, hogy a kilenc tájegység után az erdélyi, valamint a XX. századi - kockaházat és buszfordulót is magában foglaló - magyar falut is fölépítik.

A felföldi mezőváros mindazonáltal valódi "leg"-nek ígérkezik. Ez a skanzen legnehezebben megvalósítható, legdrágább, és mégis a leggyorsabban elkészült tájegysége. 2004 őszén kezdődött az építkezés, és a másfél évbe nemcsak az elmúlt évtizedekben lebontott és beraktározott házak újraépítése, hanem a szükséges, ötezer tonnányi kőanyag - természetesen az eredeti kőfejtőkben való - kibányászása, a pincék kivájása és a berendezés összeválogatása is belefért. A felföldi tájegység unikum voltához az is hozzátartozik ugyanis, hogy ezúttal nemcsak az építkezésre adott 750 millió forintot a fenntartó állam, hanem a használati tárgyak megvásárlására is jutott 150.

A tájegység házait végigjárva az embert újra és újra elkapja az érzés, hogy ezt már látta valahol. A magasan rakott ágyak, a füstszagú konyhák persze a skanzen más részeit idézik, de a házbelsők zöme valami más, mint a megszokott parasztenteriőr. Zománcos lábos áll a vastűzhelyen, gyönyörű cserépkályha a szobában, borosüvegek, étkészletek, hímzett párna, intarziás írókomód, esernyő. Egy különleges, átmeneti életforma lenyomatai: a borból származó jövedelmet vásárra vitte, s onnan városi tárgyakkal tért haza a mezővárosok népe.

Az épületcsoport ráadásul nemcsak a házak változatainak bemutatására nyújt lehetőséget, hanem arra is, hogy megmutatkozzék a társadalom sokszínűsége. A muzeológusok az épülettörténetek mellett a családhistóriákat is rögzítették, így a tállyai házban láthatjuk, hogyan élt egymás mellett a mester és segédje, s hogy milyen volt a megélhetésüket biztosító csizmadiaműhely. A tokaji házban a kádár munkájából kapunk ízelítőt, a hejcei huszita háznál meg a korcsmáltatásból. A mádi kereskedőház a mezővárosi zsidóság tárgykultúrájáról ad képet, és persze ott van az épületben Klein Mózes teljesen felszerelt szatócsüzlete is. A gyöngyösi polgárház teteje az Amerikából hozott új módit, a bádogot mutatja, odabent meg láthatjuk, hogyan készült rendes évi egyleti ebédjére 1914 januárjában a Szent Kereszt Társulat. A mádi kapások háza egy újabb stációt rögzít: azok életkörülményeit, akik a filoxéravész után bérmunkára kényszerültek.

De az új tájegység valóban önálló település. A lakóépületek mellett van itt dézsmaház, szentszobor és közkút, a múzeumi szatócsbolt közelében lesz valódi borüzlet, működő borpince és étterem. A házakat immár úgy építették, hogy falfűtésük a téli nyitva tartást is lehetővé tegye. Tulajdonképpen csak egy dolog mutatja majd, hogy ez azért múzeum, mégpedig a féltve őrzött fajtából. A házakba, műhelyekbe be lehet majd menni, végigjárhatjuk az egymásból nyíló tereket, úgy állhatunk meg a szobák közepén, mintha vendégségbe érkeztünk volna. De körülöttünk magas plexifal óvja majd a valamikori hétköznapok emlékeit.

Az új tájegység valóban önálló település