Tegnap már a főváros, Podgorica gyakorlatilag valamennyi középületén, beleértve az ENSZ-EU-szervek irodaházait, már csak a független Montenegró vörös mezőben kétfejű arany sassal ékes zászlaját lengette a szél. A fővárosban teljes a nyugalom, a munka - már ahol - ütemesen folyik. A diákok mindenesetre tanulnak. Az új híd déli hídfőjénél a Montenegró Egyetem jogi karánál egyetemisták csoportjai sietnek előadásokra, vizsgákra.

Dél van, a hőségben a szieszta ideje. Podgorica délkeleti részén, a kertvárosban az emberek a lugasok alatt hűsölnek a kispadon. Néhányan autójukat, 15-20 éves régi német márkákat mosnak, mások a rendszámmal babrálnak. A függetlenség a rendszámtáblák tarkaságában is kifejeződik. A függetlenségpártiak kocsijáról már lekerült a formailag még hivatalos SCG (Szerbia-Crna Gora) felségjel, helyét a vörös-arany montenegrói címer foglalta el. Az uniópártiak fenntartják az SCG-t, de már látni MN (Montenegró) táblát, sőt a régi, 1990 előtti időket idéző YU jel is fel-feltűnik.

Az emberek még kissé bódultan, de ünnepelnek. A függetlenségről való érdemi gondolkodás ideje majd jó egy hónap múlva jön el - vélekedik a fiatal újságírók szövetségének elnöke, Borisz Dalmanovics. A csak néhány helyen elszórtan, nem szervezett formában kitört szóváltás, komolyabb következmények nélküli összetűzés is jelzi, hogy az emberek döntő többsége - mindegy, miként szavaztak az unió vagy a függetlenség mellett -, de elfogadta a vasárnapi referendum eredményét.

Csak maroknyi ellenzéki, a Belgráddal való uniót akaró, pozícióját féltő vezető békétlenkedik.