Nem tudom, ismeri-e egymást a Magyar Demokrata Fórum és a francia Union pour la Democratie Francaise (UDF) elnöke egyáltalán, de egy ideje mintha mindig ugyanabban a cipőben járnának, s beszédeikben, kommunikációjukban ugyanazokat a kifejezéseket, jelzőket alkalmazzák. Egykori szövetségeseik is hasonlóképp sértegetik őket, az egyik "buta tyúk", a másik "varangyos béka".

Dávid Ibolya és Francois Bayrou egyaránt dinamikus ötvenesek, rutinos politikusok, volt miniszterek. Mindkettőjük pályája a kilencvenes években indult a jobboldalon. Mindketten egy korszerű konzervatív irányzat képviselői, közismert Európa-barátok. Nem hívei az "érzelmi politizálásnak", nyitottak a párbeszédre mindazokkal, akik elvetik a szélsőségekkel való nyílt vagy leplezett bratyizás minden formáját. Mindemellett a kialakult erőviszonyokra való tekintettel sokáig elfogadták a jelentősebb "testvérpárt", a Fidesz, illetve az UMP (Union pour un Mouvement Populaire) vezető szerepét, s a parlamentben sokáig szinte föltétlenül támogatták őket, ám utóbb mélységesen csalódniuk kellett bennük. Rá kellett jönniük, hogy a végső cél a kisebbek kihasználása és végül bedarálása, hiszen "egy a zászló, egy a tábor".

A 2000-ben lezajlott francia választásokon a Bayrou-féle centristákkal és a kereszténydemokratákkal szövetkezett posztgaulle-ista UMP abszolút többséget kapott. A kormány helyzete azonban fokozatosan megrendült; vereséget szenvedett különböző helyi és regionális választásokon, kudarcot vallott az európai alkotmány ügyében tartott népszavazással; a gazdasági és szociális problémák megoldatlansága súlyos belpolitikai válságokhoz vezetett. A 2007 tavaszára tervezett elnökválasztással kapcsolatban kiéleződtek a személyi ellentétek, április közepén pedig a bennfentesek számára is egyre áttekinthetetlenebb botránysorozat robbant ki. Az UMP már-már szétrobbanni látszik.

Az UMP elnöke, Nicolas Sarkozy, az apai ágon magyar származású, tehetséges belügyminiszter, a francia politikai élet széles körben népszerű fenegyereke eddig a jövő évi elnökválasztás biztos befutójának látszott. De neki is szép számmal vannak ellenségei, s a legutóbbi fejlemények tükrében ma már ő sem mehet biztosra. Bayrou pedig nap nap után ismételgeti, hogy az UDF nem fogad el többé utasításokat az UMP-től, a parlamentben újra és újra a posztgaulle-isták ellen szavaz, vagy tartózkodik.

Érthető, hogy élesedő bírálatok érik a pártelnököt tegnapi szövetségesei részéről, akiknek minden igyekezetük ellenére sem sikerült "bedarálniuk" az UDF-et. A kiszámíthatatlanul alakuló francia belpolitikában még az is előfordulhat, hogy 2007 tavaszán az egyik legesélyesebb köztársasági elnökjelöltet Francois Bayrou-nak fogják hívni, aki számíthat majd a jobb- és a balközép nem jelentéktelen részének támogatására. Annál is inkább, mert a baloldal ez idő szerint legnépszerűbb személyiségének tartott Segolene Royal asszonyt saját irigykedő szocialista macsó elvtársai meggátolhatják abban, hogy a baloldali ellenzék nevében induljon. Ha tehát Sarkozyt a jobboldalon, Segolene Royalt a baloldalon kiütik a személyes ellentétek, akkor eljöhet Francois Bayrou ideje.

És most vessünk egy pillantást a választások utáni Magyarországra. Párizsból nézve a tulajdonképpeni győztest Dávid Ibolyának hívják, mivel önállóan bejutva a parlamentbe, új helyzetet teremtett. Az elnök asszony - és szerintem ez a lényeg - hosszú távra politizál, akárcsak francia kollégája, elsősorban a jövőre gondol. Fölmérte, hogy a másodízben vereséget szenvedett Fidesz-elnök jó ideig nem lesz képes meghatározó szerepet játszani a magyar belpolitikában. Pártja súlyos identitászavarral küzd, hiszen - a mindenkori helyzethez ügyesen alkalmazkodva - volt már ultraliberális és antiliberális, a "panelprolik" és a "karvalytőke" barátja és ellensége, a nacionalisták tüzes ellenfele és a "nemzet védőpajzsa" stb. stb. Az átalakuló Fideszben is bekövetkezhet egy olyan bomlás, amiből végül a jó nemzetközi imázzsal rendelkező, saját erejéből talpra állt, megújult, modern, konzervatív MDF húzhat hasznot.

Annál is inkább, mivel Dávid Ibolya és környezete jól ismeri az ország helyzetét. Tudják, hogy még ősz előtt rendkívül népszerűtlen, megszorító gazdasági és pénzügyi intézkedésekre lesz szükség ahhoz, hogy Budapest eleget tegyen uniós kötelezettségeinek. Ezek csökkenteni fogják a kormány népszerűségét, sőt még belpolitikai destabilizációhoz is vezethetnek. Tehát 2007-ben eljöhet az a pillanat, amikor szükség lesz mindazokra, akik bármely oldalon hajlandók a közös, nemzeti érdekre tekintve, bizonyos stabilizációs lépésekben támogatni a kormányt. Ez nyugati államokban is előfordul.

Dávid Ibolya - bár erről nem beszél -, alighanem felkészül erre az eshetőségre is. Mint ahogyan adott esetben Francois Bayrou sem zárkózna el ilyesmitől.

Mindketten a jövő emberei. Volna közös témájuk.