Négy év múlva érheti el célját az iráni atomprogram

Londoni elemzők szerint Iránnak az évtized végére lehet elegendő nukleáris alapanyaga ahhoz, hogy atomfegyvert állíthasson elő.

A londoni székhelyű Stratégiai Tanulmányok Nemzetközi Intézete (IISS) szerdán tette közzé a világ katonai egyensúlyáról évente összeállított, átfogó jelentésének idei kiadását.

A világ egyik legnagyobb stratégiai elemző műhelyének 440 oldalas jelentése (Military Balance 2006) szerint a fő kérdés az, mennyi idő alatt képes Irán egy atomfegyverhez elegendő, 20-25 kilogrammnyi magasan dúsított uránium előállítására. Az IISS becslése szerint ez 2010-re lehetséges, de a jelentés szerzői megjegyzik, hogy "az ismeretlenek számát tekintve a 2009-re, vagy akár a 2008-ra vonatkozó más előrejelzések is a "hibahatáron belül lehetnek".

Észak-Koreának az IISS szerdán kiadott éves jelentése szerint már most 5-11 atomfegyverhez elegendő plutóniumkészlete van. Az ország 5 megawattos kísérleti atomreaktora évente 7,5 kilogrammnyi további plutónium-mennyiséget állít elő.

Ráadásul ha Észak-Korea három-négy éven belül be tudja fejezni az új, 50 megawattos atomerőművének építését, amit korábban befagyasztott, az évente további 56 kilogramm - 5-10 atomfegyver gyártásához elégséges - plutóniumot állíthat elő - áll a londoni stratégiai központ 2006-os globális katonai jelentésében.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.