Kiengednék az orvosokat a kamarából

Megszüntetné a kötelező kamarai tagságot az egészségügyben az új kormányprogram - értesült a Népszabadság. Ez kellemetlenül érintené a konzervatív irányultságú Magyar Orvosi Kamarát, illetve a gyógyszerészkamarát.

Lapunk értesülései szerint a kormány az egészségügyben eltörölné a kötelező kamarai tagságot. Ez hosszabb távon súlytalanná tehetné az Éger István vezette Magyar Orvosi Kamarát, valamint a gyógyszerészek kamaráját. A kötelező tagság megszűnésével ugyanis a köztestületek elveszíthetik a fenntartásukhoz szükséges tagdíjbevételeik jelentős részét. Így le kell építeni apparátusuk és szolgáltatásaik nagy hányadát. Így e gyakran meglehetősen átpolitizáltan fellépő szervezetek kevésbé tudnának ellenállni a kormányzati reformakaratnak.

Magyarországon orvosi, gyógyszerészi, szakdolgozói diplomához kötött tevékenységet csak az folytathat, aki tagja az adott szakmai kamarának. A három egészségügyi köztestületnek 143 ezer tagja van. A kamarák kompetenciájába tartozik egyebek mellett a háziorvosi praxisjog, illetve a patikaalapítási és működtetési jogok kiadása. Ez a két jogosítvány erős piaci védelmet jelent az érintett szakmáknak. A kamarák jogosítványai közé tartozik a szakmát érintő jogszabályok véleményezése, feladatuk a szakmai, etikai normák kialakítása és betartatása tagjaikkal.

Az egészségügyi szakmai kamarák közül az orvosok és a gyógyszerészek számára a rendszerváltás óta kötelező a tagság, míg a szakdolgozók (például a gyógytornászok, a diplomás ápolók vagy a műtősök) alig két éve hozták létre köztestületüket. A kamarák néhány tízmilliós állami támogatást kapnak, de működésüket alapvetően a tagdíjakból fedezik: az orvosi kamara 540 millió, a gyógyszerészkamara 130 millió, a szakdolgozói kamara pedig évi 310 millió forint bevételhez jut a tagdíjakból.

A kötelező kamarai tagság megszüntetése a korábbi ciklusban is szóba került. Nemrég Cser Ágnes, az EDDSZ elnöke kérte az Alkotmánybíróságtól a kötelező kamarai tagság megszüntetését, ám eddig a testület még nem tárgyalt róla.

l Az EU-ban nincs egységes előírás az orvoskamarai vagy ahhoz hasonló funkciójú szervezetbeli tagságról. A tagság Ausztriában, Görögországban, Portugáliában, Spanyolországban, Olaszországban, Németországban kötelező. Ott, ahol nem kötelező a köztestületi tagság, az orvosok 67-94 százaléka fizet kamarai tagdíjat.

Mikola István, a Fidesz egészségpolitikusa és Éger István 2004-ben
Mikola István, a Fidesz egészségpolitikusa és Éger István 2004-ben
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.