Színpadon a Felvidék néptáncai

Ma este tartják a Művészetek Palotájában a Magyar Állami Népi Együttes Kincses Felvidék című táncestjének bemutatóját, amely egy tervezett Bartók-trilógia első része.

Mihályi Gábor művészeti vezető egy tegnapi sajtóbeszélgetésen azt mondta: nagyjából tíz éve gondolkodnak azon, hogy az együttesnek meg kell újulnia, és ezt kétféle formában teszik: nyitnak az együttesen kívüli alkotók, illetve új műfajok felé. Ez a darab is illeszkedik ebbe a koncepcióba, hiszen rendezőnek Kovács Gerzson Pétert kérték fel. A mű maga pedig elsőként fogja össze a Felvidék tánc- és zenekultúráját egy színpadi darabban, azokra a tájegységekre alapozva, amelyeken Bartók gyűjtött. De az együttesnek nem az a célja, hogy a gyűjtéseket bemutassa, sokkal inkább az, hogy Bartók szellemiségét követve kialakítson egy saját, a XXI. században érvényes nyelvet. Az is elhangzott: a darabot szlovák fiatalokkal közösen hozták létre és adják elő, akik egyébként néhány éve Szlovákiában táncházakat indítottak el magyar mintára.

A bemutatóval egy időben, május végéig egy kiállítás is látható Mozgástér címmel a Művészetek Palotájában: Kanyó Béla fotóművész az együttes előadásain készített táncfotókat. A tárlat nyáron az ország több pontján is látható lesz, majd a Hagyományok Házában kap állandó helyet. A társulat idén 55 éves, ebből az alkalomból egy vaskos fotóalbumot is kiadtak Pannon freskó címmel, amelyben az elmúlt nyolc év bemutatóinak információs anyaga szerepel.

A sajtóbeszélgetésen az is elhangzott: az idén ötéves Hagyományok Háza a Bartók-évad keretében elsősorban a zeneszerző népzenei tevékenységére koncentrál. Kiadtak két kötetet is: a Népzene Bartók műveiben tulajdonképpen egy katalógus, az Apám életének krónikája pedig egy alapos életrajz ifj. Bartók Béla tollából. Tervezik Bartók öszszes levelének CD-n való megjelentetését is, ez azonban anyagiak miatt egyelőre csak terv. Jól halad viszont a XX. századi analóg népdal- és népzenegyűjtések digitalizálása, amelyek között bárki keresgélhet az intézmény honlapján.

A ma esti bemutató egy tervezett Bartók-trilógia elsõ része
A ma esti bemutató egy tervezett Bartók-trilógia elsõ része
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.