Tegnap reggelre elcsöndesedett a függetlenségpártiak vasárnap éjszakai örömujjongásába belefáradt montenegrói főváros. Podgoricában csak a kevés híján ezres lélekszámú sajtókülönítmény állt még a vártán. A tudósítók azonban hiába keltek korán: a délelőtt 10 órára ígért hivatalos végeredmény ismertetése elmaradt. Az ok egyszerű: időközben a Szerbiától való elszakadásra voksolók fölényesnek ígérkező 56,3-43,7 százalékos diadala apadni kezdett és vészesen megközelítette az EU-nak még tetsző minimumot (55-45), úgyhogy a központi választási bizottság Brüsszelből delegált elnöke a legutolsó kétely eloszlatásáig nem volt kész nyilatkozni. A szavazatok újraszámlálását követelték az „unionisták” hétfő este, miután vezetői tárgyaltak Miroslav Lajcakkal, az Európai Unió montenegrói különmegbízottjával.

Az óvatoskodás azonban mit sem változatott a tényen: Montenegró a függetlenség útjára lépett. Ezt még a legutóbbi időkig is Belgrádhoz húzó és „balkáni” politizálást folytató, ám újabban az európai elvárásokhoz igazodó ellenzék vezetője, Predrag Bulatovics is elismerte. Bár követői közül többen szóvá tették, hogy a Milo Djukanovics vezette „szakadár” tábor lényegében a montenegrói nemzeti kisebbségek (albánok, bosnyákok, horvátok) voksainak köszönheti győzelmét. Mindazonáltal az ellenzék békülékenységének és az ellentábor visszafogottságának volt köszönhető, hogy fegyverropogásra csak a tűzijáték zaja emlékeztetett.

Azt pontosan tudni lehet, hogy Szerbia és Montenegró államközösségének megszűnése után a függetlenné vált kis államban általános választásokat tartanak, majd az új – azaz Djukanovics kormányfő reményei szerint a mostani – államvezetés a Szerbiával való szakítás technikai kérdéseinek rendezésével párhuzamosan gyorsított ütemben folytatja felzárkózását az EU-hoz. Belgrádra és Podgoricára két fontos kérdéskör megoldása vár: a közös külföldi adósságok tisztázása, és a közös vagyon, ezen belül a közös hadsereg javainak felosztása. Montenegró a szárazföldi hadsereg fegyverzetére nem tart igényt, Szerbia viszont az adriai flottát nem viheti magával. Djukanovicsék a maguk részéről többször hangsúlyozták: az önálló Montenegró, csakúgy, mint korábban, tiszteletben tartja a területén levő szerb vagyont, és szívesen látja a szerb diákokat. Ellentétben a belgrádi fenyegetéssel, hogy a montenegrói egyetemistákat külföldinek fogja tekinteni.

Szerbia, amely a hajdani Jugoszlávia utolsó maradványának életben tartását sem tekintette szívügyének, most kénytelen lesz önmagával foglalkozni. Elemzők szerint a belgrádi politikai elitnek komoly önvizsgálatot kellene tartania, hogy választ találhasson a kérdésre: vajon miért nem akar senki együtt élni a szerbekkel, még azok sem, akik egyazon nyelvet beszélik velük? Továbbá tisztázni kellene, hol húzódnak az állam határai, tud-e Szerbia mit kezdeni Koszovóval, s ha nem, hogyan hátráljon ki minimális kárral, és képes-e kezelni a soknemzetiségű Vajdaságot úgy, hogy az ott élők otthon érezhessék magukat.

A politikai egység azonban még körvonalaiban sem látszik egyelőre. A múlttal szembenézni és leszámolni képtelen államvezetés a milosevicsi hagyaték (pl. alkotmány) és dédelgetett háborús bűnösök rabságában él, a kisebbségbe szorult ún. demokratikus ellenzék egy része irányt tévesztett, másik része a „végre önálló szerb királyság” restaurálásán ábrándozik. Európai értékekre, demokráciára, emberi jogokra azonban a függetlenségre kényszerülő Szerbiának egyelőre nincs ideje.

Hivatalos formaságok és rejtett szándékok

A balkáni szomszéd államok üdvözölték az eredményt, és jelezték, hogy a hivatalos formaságok után – körülbelül egy hét – elismerik az új államot. Koszovó (albán) kormányfője rögtön hozzátette, hogy „új akadály hárult el a mi függetlenedésünk elől is”. (Jogilag ez igaz is, az ENSZ-határozat, amely Koszovó átmeneti státusáról rendelkezik, a Szerbia és Montenegró Államközösségre vonatkozik, ez pedig megszűnik.) Vojiszlav Kostunica szerb miniszterelnök viszont azonnal sürgetni kezdte a koszovói rendezési párbeszédet a finn ENSZ-megbízottnál, mert attól tart, Koszovó elszakadása is fölgyorsul – Belgrád eddig időhúzásra játszott, ami enyhén szólva nem jött be.

Orosz részről arra utalnak, hogy Montenegró elszakadása a volt szovjet térségben is a szakadár irányzatok erősödéséhez vezet. De Moszkva most nem tart ettől, ellenkezőleg, ki akarja használni, például a Moldovától vagy Grúziától elszakadni próbáló oroszbarát erők számára. (Az egykori önálló Montenegró egyébként erősen oroszbarát fejedelemség volt.)
Javier Solana EU-külpolitikus számára személyes presztízsveszteség az általa összetákolt államszövetség szétválása, ezért egyes brüsszeli vélemények szerint legalább megpróbálja húzni az időt Montenegró elismerésével. Emiatt az EU tegnap sem hozott hivatalos határozatot, arra hivatkozva, hogy az eredményt még közzé kell tenni a hivatalos közlönyben.

Magyarország, amely eddig is nyitott volt az önálló Montenegró iránt, valószínűleg elsőként ismeri el az új államot – segítséget ígérve az immár önálló Szerbiának is. (F. O.)

Djukanovics bejelenti a gyõzelmet