Nálunk a hatóságok nem bontanak
Magyarországon jó eséllyel úszhatják meg az engedély nélkül, szabálytalanul vagy törvénytelenül építkezők házaik hatósági bontását - legalábbis erre lehet következtetni az önkormányzatok el(nem)járásaiból. Sőt, olykor a helyhatóságok járnak az élen azzal, hogy megkerülik az előírásokat, "ösztönző példát mutatva" ezzel a magánbefektetőknek. Jó példa erre a főváros XII. kerülete, ahol előbb a turulszoborról, majd az Igazak faláról bizonyosodott be: a városrész törvénytelenül állított emlékművet.
A hivatalok tehát valódi akadályt nem gördítenek - és utólag sem borzolják a tulajdonosok kedélyét, de ez nem egyértelműen az ő számlájukra írandó: képtelenek megelőlegezni az olykor több millió forintos bontási költséget. Ráadásul egy esetleges peres eljárás végeztével is bizonytalan, hogy sikerülne-e a költségeket utólag behajtani. Ezért a hatóságok szinte nem is élnek a dózerolás elrendelésének jogával.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nálunk nem jellemző a horvát Vir-szigetihez hasonló engedély nélküli építkezés. Egy ellenőrzés vagy feljelentés után az építkezés még időben leállítható, s hiába kapja meg valaki a fennmaradási engedélyt, az igencsak borsos építési bírságot akkor is ki kell fizetnie. Az élelmesebbek megkeresik a kiskapukat: leggyakrabban a kivitelezés során térnek el a jóváhagyott tervektől, kezdve az ablakméretektől az engedélyezettnél arányaival nagyobb alapterületig, a fel nem tüntetett épületszárnyakig.
A hatósági eljárás engedékeny voltára, a viszonylag enyhe szankcionálásra Forgács Imre, a fővárosi közigazgatási hivatal vezetője is fölhívta már a figyelmet, amikor úgy nyilatkozott: mindenképp szigorítani kell az engedély nélkül emelt épületek elleni fellépést, ez pedig nem lehet más, mint a bontás. Az építtetők gyakorta az építmény árának - sokszor milliós nagyságrendű - 20-30 százalékát kitevő bírságot választják, és kérik a fennmaradási engedélyt, s többnyire meg is kapják.
Osztja a közigazgatási hivatal vezetőjének véleményét Vitaris Edit, a 110 ezer lakosú Újpest jegyzője is, de szerinte a hatóság által elrendelt bontásoknak pénzügyi akadályai vannak. Egy-egy bontás ugyanis több millió forintba is kerülhet - erre a kerület nem tud áldozni. A IV. kerületben egyébként tavaly harminc ilyen jellegű szabálysértés volt. A legtöbben kisebb épületátalakításokat végeztek szabálytalanul.
Habár hatóság által elrendelt és végrehajtott dózerolásra gyakorlatilag sosem kerül sor, nálunk is adódik lehetőség az állampolgárok jobb belátásra bírására. Ez Újpesten is azt jelenti, hogy minden esetben kötelezik a tulajdonost a fennmaradási engedély iránti kérelem benyújtására. Ha ezt megkapja, milliós nagyságrendű építési bírsággal sújtják. Ha nem, elrendelik a visszabontást, amit saját költségen köteles elvégeztetni. A kerületben a tulajdonosok többsége ezt önként vállalta. A makacskodók más "ösztönzőre", végrehajtási bírságra számíthatnak. Ennek felső határa ugyan "csak" százezer forint, de folyamatosan kiszabható. Így ezt a lehetőséget kevesen választják, mert a bírság összege előbb-utóbb elérné az épület árát. Inkább kihasználják a jogállami csikicsukit - a jogszabály ugyanis helyt ad fellebbezésnek, az ügy jogerős elbírálásáig pedig megmenekülhetnek a büntetés megfizetésétől.
Forgács szerint nem véletlen, hogy hazánkban az építésügy az egyik legtöbbet bírált közigazgatási ágazat: 2005-ben Budapesten 5400 vitatott esetet bíráltak el másodfokon a közigazgatási hivatalok. Igaz, ezeknek mindössze húsz százalékát tették ki a kifejezetten engedély nélküli ügyek. Sok eset folytatódik a bíróságon, évente 400-500 új per indul, ám ezek 65 százalékát a hivatal nyeri. Még jobb az eredmény, ha beleszámítjuk azokat az ítéleteket is, amelyekben a bíróság tárgyalás nélkül vagy permegszüntető végzéssel zárta az ügyet. Ilyenkor az arány már 82 százalékos, azaz a bíróság a legtöbb esetben a hivatallal ért egyet. Persze ezek többsége sem feltétlenül jelent még konkrét bontást - a perek leginkább a bírság mértékéről szólnak.
A szakemberek úgy látják: a szabályozásból eredő problémákról nem a jogalkalmazó tehet, egy jegyző nem igazán alkalmas az építéshatóság szerepére. Egzisztenciálisan függ az önkormányzattól, amelyik viszont később a jogsértő befektetőtől remél hasznot, például helyi adót. Ráadásul állami feladatot lát el, miközben önkormányzati érdekeket jelenít meg. A jegyzők többsége jó szakember, építéshatósági szerepük tehát nem emiatt, hanem a jogi státusukból eredően problematikus - mondja Forgács Imre.
