Hakkani a tálibok új reménye

Afgán és amerikai erők erőteljes akciókkal igyekeznek megtisztítani Afganisztán déli és keleti területeit, ahol az elmúlt hetekben jelentősen fokozódott a tálibok ellenállása. Vasárnap és hétfőn intenzív csapást mértek Azizi falura, abból kiindulva, hogy oda húzódtak vissza egy múlt heti csata túlélő harcosai.

Különböző, egymásnak ellentmondó jelentésekből az szűrhető le, hogy legalább hatvan tálib harcost öltek meg, sokat megsebesítettek. Kandahár kormányzója, Kalid Asszadula szerint ugyanakkor tizenhat civil is meghalt. Az amerikai hadsereg közleménye szerint húsz a biztos, hatvan a vélhető halálos áldozatok száma. Nem szól a fáma viszont arról, mekkora amerikai erőket vetettek be. A történet még múlt szerdán kezdődött, amikor a tálibok megtámadták Helmand tartomány egyik városát. Nagyjából ezzel egy időben indult tisztogató akció a térségben. Az azóta eltelt öt nap kétszáz áldozatot hozott. Ez több, mint amennyit ugyanebben a periódusban Irakban számolhattak össze.

Pakisztáni jelentések szerint egyébként a múlt heti tálib támadásban 300-400 harcos vett részt, s ilyen méretű és szervezettségű erőt 2001 óta nem tudtak felmutatni. Megfigyelők ezt a dél-afgán ellenzéken belüli hatalmi átrendeződés eredményének tudják be. A tálibok vallási vezetője, Omar molla állítólag a katonai parancsnokságot Dzsalaluddin Hakkanira bízta. A korábban is tekintélyes vezetőnek számító Hakkanit a nyugati elemzők eddig is az egyik potenciális vezetőnek tartották, bár nincs kizárva, hogy csak azért, mert azon kevés ismert név közé tartozott, amely nem volt rajta sem a foglyok, sem a halottak listáján. Az Omartól kapott megbízatás egyáltalán nem jelképes: hatalomról, pénzekről, fegyverekről és munícióról van szó, s Hakkani irányítása alá került az a több százra becsült fiatal is, akiket az iraki ellenállásban képeztek ki, s nemrégiben visszarendeltek Afganisztánba.

Hakkani kinevezése alapvető változást jelent. A tálibok eddig több elszigetelt, külön-külön parancsnokság alatt álló erőt képeztek, melyben Omar irányítása inkább jelképes volt. Hakkani tekintélyét még a szovjetekkel szembeni ellenállásban vívta ki. Az első jelentősebb várost, ő foglalta el a kommunistáktól a szovjet kivonulás után, Hasztot. Az ötvenes éveiben járó férfi eredendően nem tartozott a tálibok közé, de viszonylag korán, 1995-ben csatlakozott hozzájuk, feltételek nélkül. Mára a hegyvidéken legendás hősként emlegetik, két okból. Egyrészt ő folyamatos gerillaharcot folytatott a szovjetek ellen, s nem a pakisztáni Pesavárban várta ki az összeomlást. Ugyanakkor bár területet ellenőrzött, nem vált hadúrrá. Állítólag Oszama bin Laden barátja, aki a tálib időkben több al-Kaida-kiképzőtábort is vezetett. 2001 óta az amerikaiak több akciót is indítottak, melynek kifejezetten ő volt a célpontja. Kinevezése annyiban meglepetés (s valószínű nem több, mint meghajlás a tények előtt), hogy nem tartozik Omar molla közvetlen emberei közé.

Brit katona biztosítja a terepet Kabulban egy pokolgépes támadás után, 2006. május
Brit katona biztosítja a terepet Kabulban egy pokolgépes támadás után, 2006. május
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.