Szennyező bőrgyár a határ osztrák oldalán

Négyévi huzavona után átmeneti megoldást találtak a Rábát szennyező osztrák bőrgyárak által a folyóba bocsátott szennyvíz tisztítására - ezt közölték Szentgotthárdon a magyar-osztrák vízügyi bizottság ülése után.

A tervek szerint júliustól új fejezet kezdődik a Rába vasi szakaszán a helyieknek és a turistáknak sok bosszúságot okozó folyó habzásának megállításában. Hazai vízügyi szakemberek már korábban megállapították: a Rába habzásának oka osztrák területen keresendő. A magyar-osztrák vízügyi bizottság ülésén bejelentették: az osztrák vízügyi és környezetvédelmi hatóságok kötelezték a magyar határ közelében fekvő jennersdorfi bőrgyárat, hogy szennyvize ezután nem kerülhet közvetlenül a Rábába, hanem előbb a heiligenkreuzi település szennyvíztisztítójába kell juttani. Onnan pedig csak a kellő tisztítás után folyhat a nagyobb vízhozamú Lapincsba.

Nádor István, a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság igazgatója érdeklődésünkre elmondta: a bécsi műegyetem szakemberei is bekapcsolódtak a vizsgálatokba. A szürkésfehér, sárgás vagy barnás 2-10 centiméter vastag, paplanszerű habzás mindig alacsony vízállásnál, a gátaknál jelent meg. A Rába habzásának oka a jennersdorfi bőrgyár napi 1500 köbméteres szennyvízkibocsátása volt. Kiderült az is, hogy az egyetem januárra teszi az asztalra javaslatait a habzás teljes megszüntetésére, a szükséges technológiák kiépítésére. Az igazgató megjegyezte: az átmeneti megoldás természetesen nem jelenthet kibúvót, az osztrákoknak véglegesen meg kell szüntetniük a kiváltó okokat. Az ígéretek szerint az egyetemnek a szentgotthárdi gátnál elhelyezett webkameráját rákapcsolják a magyar vízügyesek honlapjára.

Labritz Béla, a szentgotthárdi önkormányzat környezetvédelmi bizottsága elnöke azt mondta: bár már most érzékelhető a javulás a Rába vízminőségében, mégsem elégedett, hiszen ahhoz, hogy az ökológiai-biológiai egyensúly helyreálljon, még sok időre van szükség.

Júliustól új fejezet kezdõdik a Rába vasi szakaszán
Júliustól új fejezet kezdõdik a Rába vasi szakaszán
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.