Pozsonyi túlkapás magyar turisták ellen

Egy magyarországi turistacsoporthoz tartozó két győri és egy szekszárdi férfit állítottak elő szombaton a pozsonyi rendőrök. A Szent Márton-székesegyházból tuszkolták ki és kísérték be őket az óvárosi rendőrőrsre.

Cellába zárták és több mint egy óra múlva hallgatták ki mindhármukat. Később szabadon távozhattak, azonban csak a helyszínre érkezett Riskó Nagy László, hazánk pozsonyi nagykövetsége konzuljának határozott követelésére voltak hajlandók átadni nekik a kihallgatási jegyzőkönyvet.

Pozsonyi tudósítónk, Szilvássy József értesülései szerint a magyar turistákat egy szlovákul beszélő férfi zaklatta. A három magyar kihallgatása során derült csak ki, hogy a rendőrök feltételezése szerint megszegték azt a szlovák jogszabályt, amelynek értelmében idegenvezetésre csupán a szlovákiai tanfolyamot elvégzett személyek jogosultak. Az előállított személyek elmondták, hogy a közelükben álló német és japán turistákat is a vezetőik kalauzolták, és őket senki sem zaklatta.

Lapunk megkeresésére Tatjana Kurucová rendőrségi szóvivő azt állította, hogy a magyar turistákat megszólító férfi a pozsonyi idegenforgalmi hivatal ellenőre volt, aki felhívta a figyelmüket arra, hogy szabálysértést követnek el, ha nem hivatásos szlovákiai idegenvezető tart magyarázatot. Miután nem sokkal később a kihívott rendőröknek egyikük sem tudta felmutatni a szükséges igazolást, előállítottak két személyt, továbbá azt a férfit is, aki állítólag meglökte az intézkedő rendőrt. Újabb kérdésünkre azt válaszolta, hogy addig várakoztatták őket, ameddig a hivatásos tolmács megérkezett. Felhívtuk Riskó Nagy Lászlót is, aki a történteket egyértelmű rendőrségi túlkapásnak tartja, s ezért közlése szerint a pozsonyi magyar nagykövetség ma tiltakozik az illetékes szlovák hatóságoknál.

Templomból a rendőrségi zárkába

Brutálisnak és jogellenesnek tartja a szlovák rendőrök intézkedését György László, aki egyike volt azoknak a magyaroknak, akiket Pozsonyban tiltott idegenvezetés gyanújával állítottak elő a rendőrök.

György László győri tudósítónknak elmondta: a Pannon-Víz Rt. jánossomorjai üzemegységének huszonnégy dolgozója járt a szlovák fővárosban. Ott véletlenül találkoztak egy szekszárdi csoporttal, melynek középiskolai tanárok voltak a tagjai. Idegenvezetést nem kértek és nem tartottak, szétnéztek a városban és beszélgettek.

Hozzájuk csapódott egy vélhetően helybeli fiatalember, aki angol, német, magyar és szlovák kifejezéseket használva számon kérte, hogy miért beszélnek magyarul. A fiatalember hozzátette: Pozsonyban csak helybeli idegenvezető mutathatja be a várost, s felajánlotta szolgálatait. Amikor a csoport ezt nem fogadta el, mérgesen otthagyta őket.

A magyarok a koronázási templomba mentek. Egyik szervezőjük, Abdai András leült a padba, a többiek körbesétálták a szentélyt. Ekkor két rendőr és az a fiatalember lépett be, aki idegenvezetésre ajánlkozott. A bejáratnál félrelökték a templom őreit, s a csoportot kiszorították a szentélyből. Abdai Andrást és György Lászlót nyakuknál fogva egy rendőrautóba tuszkolták. György László elmondása szerint az intézkedés során senkit nem igazoltattak, és senkivel sem közölték, mivel gyanúsítják őket. A rendőrségen cellába zárták a magyarokat, a csoport értesítette a magyar konzult.

- Két órán át faggattak, majd tiltott jövedelemszerzés gyanújával eljárást indítottak ellenem. Abdai Andrást azzal gyanúsítják, hogy megütötte a csoportjukhoz szegődő fiatalembert - mondta György László. (D. A.)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.