Pálfi befutott

Két év előkészítés után megkezdődött etyeki Korda-stúdió építése - jelentette be Cannes-ban a beruházó cég. Krisán László igazgató lapunknak azt mondta, hogy a stúdió a 2007-es cannes-i fesztivállal egy időben fogja megnyitni kapuit. Június 15-től viszont már fogadják azok jelentkezéseit, akik forgatni szeretnének az új létesítményben. Nem mellesleg Cannes-ban beindult a fesztiválverkli.

Ha Cannes-ban filmfesztivál van, mindenki ott akar lenni a legszegényebbtől a leggazdagabbig - igaz, most mintha a szokásosnál kevesebb lenne az egy négyzetméterre jutó kabrio Rolls-Royce. Itt mindenki egyenlő, ezért a legtöbben talán mégis a megjelenésükkel akarnak kitűnni. Vannak, akik több százezer forintos ruhakompozícióval, de akad, aki csak simán Jedi lovagként - majdnem elszántam magam, hogy figyelmeztessem: a Star Warst tavaly vetítették.

A fesztivál első szakaszának legfényesebb csillaga a spanyol nagymester, Pedro Almodóvar volt, aki Volver című legújabb művéhez hazacsábította Hollywoodból Penélope Cruzt. A mozi egy család három aszszonygenerációjának története. Sorsukat, egymáshoz való viszonyukat egy múltbéli tragédia határozza meg (ha ennél többet írok, akkor lelövöm a filmet). A számos "almodóvaros" jelenet mellett érdekes kitérőt látunk a thriller és a misztikus műfajok felé is. Bár a Volver az eddigi legjobb cannes-i film, Almodóvarhoz képest mégiscsak csalódás. Sajnos egyelőre csak a nevek szóltak nagyot, a művek nem.

Sztárokból sosincs hiány a cannes-i croisette-n, a fanyalgók szerint legtöbbször ez az előfeltétele a versenybe kerülésnek. Ezek után valami nagyon ütősre számítottunk Richard Linklatertől, aki A kategóriás sztárok nélkül (Bruce Willis és Avril Lavigne epizódnyi szerepe csupán jelképes részvétel) állt elő a Fast Food Nation (A gyorséttermi generáció) című, Eric Scholosser bestsellere alapján készült művével. Linklater a tőle megszokott fejtágítós-dumálós eszmecsere mozit készítette el, amely egyszerre foglalkozik a gyorséttermi étel minőségével, a húsipari visszaélésekkel, a mexikói bevándorlók tragikus sorsával és a tizen-huszonéves értelmiségi palánták szellemi frusztrációjával, s amelyet a globalizáció és a tőke kontra emberi élet csavaros dramaturgiája táplál. A felsorolásból is kiderül, hogy az alkotók iszonyatosan nagyot akartak mondani, de sajnos ez bennük ragadt a film teljes játékideje alatt.

Linklatertől tehát nagyon távol került az Arany Pálma, már csak az Un Certain Regard-ban számíthat elismerésre A Scanner Darkly (Kamera által homályosan) című adaptációjával - itt viszont a Cannes-ban szenzációsan szereplő Taxidermia állhatja útját, amelynek a vetítései mind telt házasok voltak, sőt többen az ajtón kívül rekedtek. A bevonulásnál fotósok hada támadta le a stábot - ilyen még a szintén ünnepelt Antal Nimród-féle Kontroll két évvel ezelőtti vetítésén sem volt.

- Jó volt - foglalta össze röviden Pálfi György rendező a benyomásait a Taxidermia díszbemutatója után. Szerinte azért is fogadták ilyen jól a "kirekesztő mozit", mert a valódi világ sokkal betegebb annál, mint amit a filmje ábrázol. Pálfit egyébként másfél napig faggatta a nemzetközi sajtó, és nagyon meglepte, hogy igencsak lényegre törő kérdéseket kapott, az újságírók azonnal a mű filozófiai hátterére tértek rá.

A mustra ideje alatt megjelenő szaklapok is elismerő kritikákat közöltek Pálfi György mozijáról. A Screen International például nemcsak fesztiválkedvencnek, hanem a média segítségével akár világforgalmazásra is alkalmasnak tartja a Taxidermiát (ne feledjük, a tengerentúlon bevételekben mérik a filmek értékét). Dan Fainaru kritikus szerint Pálfi a Taxidermia utolsó negyedórájában próbára teszi ugyan a közönség tűrőképességét, de pengeéles a társadalmi kritika. Fionnuala Halligan pedig azt írja: Pálfi debütáló filmje, a Hukkle idején csak azt lehetett tudni, hogy egy nagyon tehetséges fiatal bontogatja a szárnyait, most viszont befutott a 32 éves rendező. A Le Film Francais pedig sokkoló jelenetekben kicsúcsosodó "transzgresszív" műalkotásnak nevezte a Taxidernmiát a Sikk és sokk című cikkében.

Cannes, 2006. május

Pálfi György Taxidermiája a második legrangosabb programban versenyez
Pálfi György Taxidermiája a második legrangosabb programban versenyez
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.