Európai harc a használtelem-áradattal
Az elemkérdést rendező irányelv tervezetéről május elején született meg a megállapodás az EP és a tagállamok között. Az új szabályok lényege, hogy 2012-től (illetve elhúzódó vita esetén a szabályozás életbe lépését követő hatodik évtől) az értékesített elemek és akkumulátorok legalább 25 százalékát újra kell hasznosítani. Ez az arány 2016-ra már 45 százalékra emelkedik. Az előírás a hordozható, vagyis az egy kilogrammnál nem nehezebb termékekre vonatkozik. Tilos lesz a 0,0005 százaléknál több higanyt tartalmazó elemek, illetve a 0,002 százaléknál több kadmiumot tartalmazó akkumulátorok árusítása (e szabály alól csak az orvosi műszerek, egészségügyi készülékek, illetve a vezeték nélküli informatika esetén tesznek kivételt). A csomagoláson, illetve a külső burkolaton 2009-től fel kell tüntetni az elem, illetve akkumulátor kapacitását és élettartamát, ez talán a drágább, de hosszabban szolgáló (és így kevesebb hulladékot eredményező) termékek felé tereli a vásárlókat.
A szabályozás a gyártói felelősségen alapul, vagyis az elemek és akkuk előállítói felelnek a használt áramforrások visszagyűjtéséért és feldolgozásáért. Hogy erre milyen megoldást választanak, az a gyártók dolga, de az előírt arányokat rajtuk fogják számon kérni.
A tagállamokban jelenleg évente mintegy 800 ezer tonna akkumulátor, 190 ezer tonna ipari elem és 160 ezer tonna elem kerül forgalomba, azaz nagyjából ugyanennyi elemhulladék keletkezik. A használt elemek és akkuk elsősorban a mérgező fémek, mindenekelőtt a higany, a kadmium, az ólom, a cink, a nikkel, a réz, a lítium és a mangán miatt számítanak veszélyes hulladéknak. A lakosságnál termelődő veszélyes anyagok közül ez a legnagyobb mennyiség (a használt sütőzsiradék, a festék és oldószer, illetve a gyógyszer szerepel még az élmezőnyben). Ugyanakkor máig csupán hat tagállamban létezik működő megoldás a visszagyűjtésre és ártalmatlanításra.
Az új szabályok szigorúnak tűnnek, ám lényegesen enyhébbek a 2003-as elképzeléseknél. Az új tagok többségét - így a már működő visszagyűjtési rendszerrel bíró Magyarországot is - azonban ennek ellenére nehéz helyzetbe hozzák, és a régi tagok némelyikénél is komoly kihívást jelentenek. Míg Belgiumban a visszagyűjtési-ártalmatlanítási arány már megközelíti a 60 százalékot, Franciaországban ugyanez az érték csupán 16 százalék.
Magyarország jelenleg mindössze 4-5 százalékos viszszagyűjtési arányt tud felmutatni, 2007-re 13 százalék a célkitűzés (ennek elérésében azonban sok szakértő kételkedik, mivel az elemek "gyűjthetőségéről", illetve veszélyességéről a lakosság döntő többsége semmit sem tud). Speciális magyar probléma a feldolgozókapacitás hiánya: emiatt az elemeket veszélyeshulladék-lerakóra viszik, az akkukat pedig külföldi kohókban hasznosítják.
Tavaly ősszel mintegy 20 ezer üzletből álló átvevőhálózat kiépülése kezdődött meg, ezekben a kereskedők kötelesek típustól és gyártótól függetlenül ingyen visszavenni valamennyi használt elemet (tőlük pedig a gyártók és importőrök veszik át, a 150 millió forintos költséggel kiépülő rendszer évi 100 milliós működését végső soron ez utóbbiak finanszírozzák). A gyűjtést és a hasznosítást az Energizer, a Duracell és a Varta magyarországi cégei által alapított RE'LEM Kht. szervezi, ehhez eddig közel másfél tucat gyártó és forgalmazó (praktikusan a piac mintegy 85 százaléka) csatlakozott. Évente Magyarországon kétezer tonna ilyen típusú veszélyes hulladék keletkezik - négytagú családonként évente átlagosan 0,5-0,8 kilogrammal lehet számolni.
Van egyébként egy korábbi, Európában tényleg az elsők közé tartozó begyűjtési próbálkozás is: 1993 óta az FKF Rt. is foglalkozik a lakosság által a gyűjtőhelyekre vitt használt elemekkel. Tizenkét év alatt 215 tonnányi mennyiség gyűlt öszsze a mintegy 1000 gyűjtőponton - ez alig több az ország éves termésének tizedénél.
