A Nemzeti Bank pedig e veszélyes - de a pénzügyi befektetők jelentős részének kényelmes extraprofitot biztosító kívánságot a honlapján - szakmailag kevéssé megalapozottan - megerősíti azzal, hogy: "...nemzetközi összevetésben nem tekinthető túlságosan magasnak a reálkamat szintje, a magyar gazdaság jellegénél fogva a magas reálkamat sem jelent akkora terhet, mint más, nagyobb országokban". Hogy is van ez?

Az MNB által túl későn, túl magas szinten és kimondottan rossz időben végrehajtott sávszélesítés következtében is (!) meglóduló és 2004 májusában tetőző infláció 7,6 százalékos szintjéhez a Nemzeti Bank 14 százalékos központi banki alapkamatot rendelt. Ez a gazdaság számára azóta is azt jelenti, hogy a hazai tulajdonú, jellemzően kis- és közepes méretű exportőr cégek nyereségesen nem szállíthattak, nem is szállítottak. A belföldre termelő vállalatok piacának - és nyereségességének - nagy részét elmosta a megerősödött, túlértékelt forint által meghatározott importverseny. A külföldi intézményi befektetők nyeresége a 2004-től regisztrált magas kamatszintnek köszönhetően a nemzeti jövedelem mintegy 4-4,5 százalékát áramoltatta külföldre - jórészt fölöslegesen: hibás helyzetfelismerés, piaci erőnk és pozíciónk alulértékelése által. A politika inflációcsökkentésre irányuló - egyébként helyes - megrendelését a szakma sokkal kreatívabban, fájdalommentesebben és hatékonyabban is meg tudta volna valósítani. Sajnos a fájdalmasabb és drágább utat tettük meg.

A 2005-2006. évi inflációs adatok és a gazdasági növekedés magával hozta a kamatok fokozatos lemorzsolódását. Az újabb négy évre megerősített kormánykoalíció gazdasági és reformprogramja előrevetíti a közeljövőre a további kamatvágás reális lehetőségét. Az 50, esetleg 75 bázisponttal csökkenthető központi banki alapkamat olcsóbbá tenné a gazdaság finanszírozását. A forintkörben működő, hazai kis- és középvállalkozók külföldi versenyképessége erősödik, kivitelük nyereségesebb lesz, az importversenyen keresztül tönkretett hazai élelmiszeripar és szolgáltató ágazat erőre kaphat.

A múlt évben beáramlott több mint 5 milliárd euró működő tőke. Az alacsonyabb központi banki alapkamat által az árfolyamsáv erős oldaláról a sáv közepére terelt forint a külföldi tőke befektetési lehetőségeit is javíthatja, új lökést adva a zöldmezős beruházásoknak. E befektetések munkahelyeket teremtenek, szélesedik az adóbázis, növekszik a termelés.

Ha ki akarjuk védeni a 2007-től Magyarországra frissen beáramló, mintegy 3 milliárd eurónyi beruházás árfolyam-erősítő hatását, akkor a kamatcsökkentés elkerülhetetlennek tűnik. A 4 százalékot meghaladó gazdasági növekedés, a 2,5-3 százalék körüli infláció szerte a világon a sikeres gazdasági fejlődés ismérvei. Ezt nekünk sem kellene alábecsülni. E makromutatók fényében nem igazán tartható szakmai érvekkel az inflációt közel 300 bázisponttal meghaladó központi banki alapkamat, nem beszélve a reálszféra finanszírozásának kamatszintjéről, mely 4-6-szorosan múlja felül az inflációt. Ezzel a gazdaságot sikeresen lehet rombolni, de építeni semmiképp. Tessék meghallani a vállalati szféra kétségbeesett jelzéseit.

2004-ben a 7,6 százalékos infláció 14 százalékos központi banki alapkamattal párosult. Ha ezt az aránypárt átvetítjük az idei évre, akkor az alapkamatnak 5 százalék közelében kellene lennie. Persze egy ilyen összevetés érvényessége viszonylagos, de úgy tűnik, ez a kamatszint közel lenne ahhoz az értékhez, amelyet dinamikusan növekvő gazdaságunk kezelni tud. Ez már megfizethető szintre szorítaná le a hitelköltségeket.

A központi költségvetés kamatterhei is több tízmilliárd forinttal csökkennének.

A kamatcsökkentés ellen azzal szoktak érvelni, hogy a költségvetés hiányát finanszírozó külföldi intézményi befektetők s a nálunk mozgó "forró pénzek" azonnal kivonulnának az állampapírpiacról. Felelősséggel mondom, ez tévedés! Az itt megtelepedett és nagyrészt hosszú lejáratú papírokban fekvő, 11-12 milliárd eurónyi, közel 3000 milliárd forintnyi külföldi pénz több okból sem hagyná el a magyar piacot. E pénzek utánpótlása a megemelkedett világpiaci olajárak következtében jelentős, valójában ijesztő! Kelet- és Délkelet-Ázsia költségvetési többletet produkáló országai - beleértve Kínát és Indiát is - keresleti oldalról úgyszintén jelentős nyomás alá helyezik a nemzetközi tőkepiacokat. A térségben érdekelt tőkeexportok, intézményi befektetők - számunkra kimondottan kedvező módon - egyre fokozottabb figyelmet fordítanak a hazai tőke- és pénzpiaci mozgásokra.

Bőségesen elég 1-1,25 százalékos kamatfelár a kockázat ellensúlyozására egy olyan, jórészt kiszámítható fejlődési pályával rendelkező ország számára, mint Magyarország, mely két éve az Európai Unió tagja; mely a következő 3-5 évben előreláthatólag csatlakozik az eurózónához, és teljes jogú tagja lesz a világ egyik legperspektivikusabb gazdasági-pénzügyi közösségének, és amely továbbra is befektetési célpont marad. A piaci lehetőségek alábecsülését, elpazarlását jelenti az a relatíve magas kamatszint, amelyet ma a Nemzeti Bank rákényszerít a magyar gazdaságra. Mind többször találkozunk ezzel a következtetéssel szakmai fórumokon és elemzői tanulmányokban is.

A napokban látott napvilágot a GKI-Erste Bank elemzése, amely - más megközelítéssel, más logikával - ugyancsak a kamatvágás mellett érvelt. Érdemes lenne ez alkalommal a reálgazdaságra és a piac kínálta lehetőségeket észre- és figyelembe vevő elemzői munkákra odafigyelni. A reformok sikerét is elősegíthetné bankjaink bankja, ha bátor kamatlepésével az idén már 1750 milliárd forintos szint felé araszoló költségvetési hiányt enyhítené.

A kegyelmi állapotok egy nemzetgazdaságban nem túl gyakoriak. És nem tartanak örökké!

Nyíri Iván
közgazdász