A pénzéhség érthető, Magyarország a huszonötök leghátsó soraiban kullog a tudomány támogatását illetően abszolút és relatív mértékkel mérve egyaránt. A legfejlettebb országok nyolcszor-tízszer, de a kisebbek is négyszer-ötször annyit költenek tudományra a GDP százalékában, mint mi. Ez az alacsony színvonal részben a hazai tudóstársadalom szervezetlensége és erőtlensége, részben a politikusoknak a társadalmi folyamatokban való teljes járatlansága miatt alakul ki. Hallottuk már, hogy Burundiban egyetem sincsen, mégis jól megvannak, kutatás meg pláne minek. Majd átvesszük a fejlett technológiákat és alkalmazzuk, kutassanak a gazdagok. A fejlett technológiákhoz legalább valamicskét értő szakembereket, akik az alkalmazáshoz szükségesek, pedig importálni fogjuk Burundiból.

A csúfolódók úgy gondolják, hogy nem azon kell dolgozni, hogy végre megértse a politika, hogy a tudomány szükséges, jó dolog, húzóágazat, nem, ők az igen-igen keveset akarják másképpen elosztani. Elsősorban ők legyenek az osztók, azután majd meglátjuk. Magától értetődik, hogy nem készültek elemzések, tanulmányok arról, hogy miért rossz az Akadémia jelenlegi tudományos szervezete. Hiszen, ha készültek volna, akkor ugyanarra az eredményre jutottak volna, mint maga az Akadémia: a kutatóhálózat eredményes nemzetközi mércékkel mérve, vannak kisebb-nagyobb bürokratikus problémák, évről évre változtatni kell, és változtatnak is. Most ez nem elég, most minden csúfolódó reformlázban ég, semmi se jó, amit nem ők csinálnak.

Az Akadémia ügye nem érthető meg az egyetemi kutatások helyzetének ismerete nélkül. Minden érdekelt tudja, hogy az egyetemi kutatás és vele párhuzamosan az oktatás erősen hanyatlik a sok jó reform miatt. Ezt a folyamatot némileg lassítja az Akadémia, nyilván ezért is támadják most, van egy intézethálózata, a teljes tudományos kutatókapacitás 12 százaléka, ezekben valóban kiemelt kutatások folynak, és vannak az egyetemeken működő akadémiai kutatócsoportok, amelyek ma már a kutatás apró menedékei, magába is szeretné őket olvasztani az Oktatási Minisztérium, mert rossz példát mutatnak az egyetemeknek: kutatnak.

Én igyekszem igazán jóindulatú lenni, amennyire csak telik tőlem, feltételezem, hogy odafenn mindenki biztosan ért valamihez, csak sajnos éppen a kultúrához, tudományhoz és a társadalmi rendszerekhez, úgy látszik, senki. Az igen derék oktatási miniszter nyilvánosan úgy gondolja, hogy a felsőoktatás reformja tökéletesen sikerült, hiszen senki se tiltakozik, csend van. Vihar előtti csend van, Édes Miniszter Úr. Ugye nem gondolja komolyan, hogy közvetlenül a választások előtt vagy alatt vagy éppen utána az első héten fogjuk keserveinket előadni? Ki figyelne oda? Több neves tudományos fórumon készülnek forró őszre, ne ringassa magát csacska hiedelmekbe. Tavaly egy emlékezetes akadémiai elnökségi ülésen kértük, hogy emelje ki a kutatóegyetemeket a katyvaszból, mert ezek is tönkremennek, csak bólogatott, de nem csinált semmit.

Lássuk hát a problémát! A sok jó reform előtt a felsőoktatásnak voltak fokozatai. Volt sok rendes főiskola, ahol persze nem, vagy keveset kutattak, mert a fő feladat az oktatás, és mivel kutatni nem kell, gyorsan lehet a változó igényekhez alkalmazkodni. Volt néhány, nemzetközi szinten is elismert egyetem, ahol kutattak is, mert igazi szakembert csak olyan oktató képes a hallgatókból felnevelni, a szakma éppen aktuális problémáival megismertetni, aki maga is kutat. Ez egy kultúra, tetszik tudni, sokféle nemzetközi kapcsolattal, kutatói iskolával, személyes példával és vonzóerővel, napi tizenhat órai munkával, ha mindennek meg akar felelni az ember. Ezeket az intézményeket kellett volna békén hagyni.

Az egyetem ugye rangos intézmény, ezért a rendszerváltás után mindegyik főiskola egyetem óhajtott lenni és önök, kedves politikusok, ocsmány pártérdekekből ennek a kívánságnak nem álltak ellen. Most rengeteg egyetemünk van, és amikor azt tetszik mondani, hogy az egyetemek többsége elfogadta a reformot, az igaz, csak éppen nyelvbotlás egyetemet mondani, főiskola az, amire gondolni tetszett.

Nos, a sok új egyetem is részesedni óhajt az erőforrásokból, és mivel a reformelosztásból mindenki egyformán részesedik, mindenkinek kevés jut. Nosza, küldjük el a kutatók egy részét ott, ahol egyáltalán vannak kutatók, és azonnal több jut egyre. Elküldtük, és már kezdünk tényleg egy igazi főiskolára hasonlítani, oktatunk, mert kutatásra pénz nincsen. Milyen egyszerű. Ehhez még az is hozzásegített, hogy valaki kitalálta, hogy csak a jó kutatásokat, a versenyképeseket kell segíteni, ezért különböző pályázati rendszereket vezettek be. Versengünk is ezeken, másra sincsen időnk, de közben nagyon ügyesen lecsökkentették a működési támogatásokat. Olyan helyzet alakult ki, hogy ma már csak az tud tisztességesen oktatni, aki különleges feladatokra kap pályázati pénzeket. Aki nem elég különleges, versenyképes, az már nemcsak a kutatást, az oktatást is abbahagyhatja. Az egyetem ugye nevében is mutatja, hogy nem különlegességeket oktat, hanem összefüggő, szervezett, "egyetemes" tudományos kultúrát, amiből nem lehet kiemelni a "versenyképeseket" a többiek rovására. Ha mondjuk éppen nincsen "versenyképes" kórbonctan, akkor nem kell az orvosegyetemen kórbonctant oktatni? Az üzleti életben bevált versenyképesség fogalom úgy látszik, teljesen elvette az eszét néhány liberális politikusnak. A pályázati pénzek minden normális országban a különleges feladatokra valók, és nem működési költségekre. Csak úgy mellesleg jegyzem meg, hogy a legfontosabb pályázati lehetőség az OTKA, mintegy harmincmillió dollárnak megfelelő összeget oszt szét évente, ilyen összegekkel, meg még nagyobbakkal szoktak Amerikában egy-egy kiemelt pályázatot támogatni, nálunk az egész ennyi. Tavaly kétezren tiltakoztunk ezért, kevés sikerrel.

A legérdekesebb a kutatóegyetemek lezüllesztését indokoló süket szöveg: piaci viszonyokat kell teremteni. A piac az jó, ott terem a kultúra, a tudomány, meg minden. Az egyetem éljen meg a piacról, miközben nincsen tandíj, a működési költséget nem fedezik, és a tudományra fordítható arcátlanul kis összegeket meg a legkülönbözőbb csatornákon keresztül vállalati kutatások fejlesztésére kívánják fordítani. Ha a piac olyan csodálatosan old meg komoly szervezési feladatokat, miért kell az én adómból vállalati kutatásokat támogatni?

A Bagoly tehát szúrja a szemet, kis tétel ugyan, de léte akadályozza az egyetemek teljes lezüllesztését, kutatótalanítását, pedig milyen szép is lenne: egyetem nevű tanodák, amelyek csak oktatnak, hogy mit, az kit érdekel, lényeg az, hogy szépen szót fogadjanak.