Akárhogy is, a sajátos magyar Balkán-ismeretet tényleg sikerült eladni. Ha a határokat és államjogokat megszabó nagyhatalmi döntésekbe nem is vonnak be bennünket, azért futószalagon rendezhetünk különféle nemzetközi Balkán-konferenciákat. Nyugati szponzorálással és részvétellel jönnek déli-délkeleti szomszédaink rutinos konferenciajárói, hogy ismét találkozzanak a magyarokkal és a Lajtán túliakkal. És jó, hogy jönnek, mert többségük okos és merész, ráadásul fiatal és nő is, aki úgy tud beszélni az ügykörben meglepően aktív brit diplomatákkal, mintha Oxfordban tanult volna (sokuk tényleg ott tanult). A hét közepén ismét a budapesti brit nagykövetség szponzorált a magyar Külügyminisztériummal, a Friedrich Naumann Alapítvánnyal és a Magyar Európa Társasággal együtt egy "műhelybeszélgetést" a Közép-európai Egyetemen. Majdnem a végéig meghallgattam, mint mond a sok okos és felkészült, sőt tudós ember az EU és a Nyugat-Balkán viszonyáról. A nevek felsorolásától most eltekintek, mert itt és most nem tudnám korrektül végigírni az elhangzottakat - ráadásul, ami elhangzott, az nem rázná meg az újdonság erejével a szorgalmas újságolvasót.

Aki tudja, hogy a Nyugat-Balkán kifejezés nem földrajzi, hanem politikai kitalálmány. Albániát és a hatból négy volt jugoszláv tagköztársaságból lett új államot köti egy csokorba. Szerbia és Montenegró (kérdőjel, holnap lesz az elszakadási népszavazás), Koszovó (kérdőjel, Szerbia még vagy sem, inkább nem), Macedónia (kérdőjel, a görög érzékenység miatt a nevét is csak "volt jugoszláv köztársaság" állandó jelzővel használhatja, és Bosznia-Hercegovina (na, ez az egész egy nagy kérdőjel). Szlovénia már átmenekült a Balkánból a fejlett Nyugatba, Horvátország is, bár hivatalosan még várnia kell az EU-tagságra.

De mennyit kell várniuk erre a nyugatinak keresztelt balkániaknak? Első pillantásra úgy tűnik, nekik sürgetőbb. Másodszori ránézésre inkább a Nyugatnak. Elvben már el van döntve, hogy a Nyugat-Balkán is befogadtatik az EU-ba. Az is el van döntve, hogy a "nyugati balkániaknak" sokkal nagyobb átalakulásra volna, van, lesz szükségük, mint a két éve fölvett keletieknek volt, van és lett volna szükségük, sőt, annál is, amit a jövőre bekerülő bolgároktól és románoktól várnak el (kellett volna elvárni). Még az is el van döntve, hogy a balkáni bővítés körülbelül egy évtized múlva esedékes. Azt persze nem tudni, milyen lesz akkor maga az EU, ám nem erről beszélünk, hanem arról, hogy milyenek legyenek addigra a balkániak, szerintünk.

Legyenek demokratikusak, működő, sőt az unióban versenyképes piacgazdasággal, legyen nekik egymás között és az EU-val összekötött gazdaságuk és infrastruktúrájuk, szóval, legyen, ami most nincs, vagy csak nagyon részben. Ja, és takarítsák ki az utcákat, ne öntsék ki a szemetet az ablakon, kaszálják le az árokparti füvet, szorítsák ki a maffiát az államból és a gazdaságból, ne verjék halálra a szomszédot, csak azért, mert nem pontosan olyan nemzetiségű vagy vallású, amilyennek lennie kéne - vagy ellenkezőleg, nem is szabadna lennie.

Ami rossz, azért nem kár, ha elmúlik, de ne kapkodjuk el a választ.

Itt van például az, amit latinul korrupciónak, törökül baksisnak nevezünk. Bizánciul, azaz balkániul mindezt egyszerűen működési módnak nevezzük, az ismeretség, a szívességnyújtás és a hatalommal való oda-viszsza élés bejáratott, akolmeleg rendszere. Ha az anyai unokabátyám apai nagynénjének a keresztlányának a második férje (minden rokoni fokozatra külön és precíz szó van a balkáni szláv nyelvekben, ha jól tudom, az albánban is) csoportvezető a vízműveknél, akkor ebből egy bizonyos lánc másik végén kacsafarm lehet, sőt benzinkút, esetleg megyei hivatalnoki állás a sógornőm mostohatestvére fogadott fia volt menyasszonyának. Az ügymenet világos, még ha a résztvevők soha nem is látták egymást. Ha sok állami pénz is mozog a láncon, akkor persze nincs mese, spontán privatizáció ez a javából, sőt, némi európaizálódás után pont olyan, mint a francia vagy a magyar pártfinanszírozás, netán belga vagy osztrák lobbizás. De az eleje, láttuk, nem olyan, hanem vagy szimpla működési és újraelosztási mechanizmus, vagy az állammaffia állandó költőhelye. Az első esetben legyintünk, a másodikban felemeljük brüsszeli mutatóujjunkat: ezt már ne. A gond csak az, hogy a két eset ritkán különül el, és a brüsszeli német hivatalnok tanácstalan, ha nincs a közelében egy sajátos Balkán-ismeretekkel rendelkező magyar kolléga. Aki szintén nem tudja logikusan elmagyarázni, de ösztönösen érti, miért sikerült az egyik nyugati támogatású dél-balkáni projekt, és miért bukott el a másik. Szép csúnya példákat hallottunk erre a konferencián is. Meg arra is, hogy a koszovói ENSZ-közigazgatás a világ legfejlettebb szintjére modernizálta az elavult, félfeudális albán korrupciós rendszert, így már százmilliók folyhatnak el Európába, forma szerint megfelelve a nemzetközi, sőt uniós köztisztasági követelményeknek.

Másik hab a tortán, amikor a nemzetközileg gyámolt Boszniában úgy hoz a parlamenti többség egy jó törvényt, hogy a kormány ellenzi, mert a miniszter úr valamelyik rokonának a törvény rossz, és ebből akár etnikai konfliktus kerekedhet. Csak azt ne! - mondja a nyugati gyám, egyrészt üdvözölve, hogy mégis van bosnyák alkotmány, másrészt eltűrve, hogy papírnak is haszontalan.

Kuszára vakarhatja a frizuráját a brüsszeli hivatalnok akkor is, amikor - ahogy neki kell - fejezetekre bontva pipálná ki az uniós elvárásokat, mondjuk a macedón munkavédelmi és adójogszabályok terén. Macedóniában vagy kétszázezer embernek a valóságban semmiféle munkája nincs, ám az EU nevében a munkavédelmi hatóság a papíron munkáltatójuktól számon kéri a "sztenderdeket", különben a munkáltató, akinek egyébként papíron semmiféle jövedelme nincs, kénytelen lesz befizetni valamennyi adót, ám nem tudja, mert nincs adószabály, akkor legalább részben fizesse ki négyemeletes palotájának hat éve esedékes villanyszámláját! Hoppá, nem készült ilyen számla, nosza, privatizáljuk az elektromos műveket, az majd csak beszedi a pénzt. Vagy beszedi, vagy nem. Mert az új tulajdonos görög vagy bolgár, akivel a derék macedón tud beszélni...

Rögös hát a balkáni út Európába, és akkor még azt sem döntötte el a művelt Nyugat, hogy az úgynevezett stabilitási és társulási egyezményhez melyiket várja el előbb. Most akkor háború utáni helyzet van, amelyet előbb elemi szinten rendezni kéne, vagy az unióhoz vezető felzárkózás helyzete van? A kettő nem ugyanaz, hiszen precíz államiság és határok nélkül ugyan ki és melyik állam nevében teljesíti Brüsszel feltételeit?! Egyáltalán: teljesítheti?

Az is kiderül ezeken a konferenciákon, hogy a nemzetközi és a balkáni döntéshozók azért értik meg egymás nyelvét, mert bár igazat mondanak, de nem a valódit. A nyugatiaknak van egy fiktív Balkánjuk, a balkániaknak meg egy képzelt Európájuk. Csatlakoznak is egymáshoz. Csak éppen nem sok közük van a valósághoz. Feltárja vagy sem a sajátos magyar ismeret, a valóság vagy túl közel, vagy túl távol van e konferenciáktól. Pont, ahogy a Balkán és Európa egymástól.