ARC hetedszer

A személyes és globális felelősség kérdéseire, a multikulturális világ megteremtésének lehetőségeire keres választ az idén hetedik alkalommal meghirdetett ARC óriásplakát-, citylightplakát-, és – első alkalommal – mondatpályázat, illetve a külön meghirdetett videopályázat.

A „Nincs hozzá közöm! Neked?” szlogenhez kapcsolódó pályművektől – az ARC-hagyományoknak megfelelően – továbbra is spirituszt, némi vitriolt és csípős fűszerezést várnak a kiírók, ám ezúttal egyben a problémák mélyebb összefüggéseinek vizsgálatát is. A hét témakörön belül idén kiemelt jelentőségű az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium kiírása, amely „Szimbiózis” címen a Roma Integráció Évtizede programhoz kapcsolódva a globalizáció, a nemzetek és etnikumok fogalmairól való elgondolkodásra buzdít.

A Roma Integráció Évtizede programhoz kapcsolódó kiírás nyolc uniós ország – köztük Magyarország – valamint a Világbank közös kezdeményezése azzal a céllal, hogy a romák sorsa tíz éven belül jobbra forduljon. A pályázat hangsúlyosan nem a negatív vagy pozitív diszkriminációra koncentrál, hanem arra, hogy miképpen jöhet létre egy, a globalizáció és etnikumok közötti óvatos egyensúly, az a „multikultúra”, amely egyenlő elbánásban részesíti a sokszínűség minden elemét.

Az ARC kiírás új eleme a mondatpályázat: ennek során az alkotóktól egy-egy olyan mondatot várnak, amely tabuinkat, hallgatásainkat feszegeti, s olyan témákról beszél, amelyekről máskor sunnyogunk, amiket elmaszatolunk, s amelyekről a média sem beszél. A legérdekesebb mondatokat – egységes tipográfiával – citylight plakátokon, kamara kiállítás keretében mutatják be augusztusban.

Hasonló témakörökben jelentkezhetnek az alkotók az idén ismét külön meghirdetett videopályázatra. Az egyperces, vagy annál is rövidebb műfajban született legjobb filmeket – az augusztusi kiállításon túl – a TV2 is műsorára tűzi majd.

A plakát és mondatterveket elektronikus úton, június 16-ig várják az ARC szervezői a palyazz@arc.axelero.net e-mail címen. A leadási határidő a videopályázatok esetében június 23.

A részletes pályázati kiírások itt.

(NOL)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.