Szerintük ugyanis "vallás és közösségiség elválaszthatatlan fogalmak, a vallásgyakorlat és a hitélet cselekvő bizonyítéka a szilárd hitnek".

Hívő ember vagyok. Hiszem, hogy ennek a világnak szellemi dimenziója is van, de nem akarom, hogy bármilyen társadalmi alakulat megszabja, hogy mi a hitem egyetlen helyes formája. Tehát nem vagyok vallásos. Nem tartozom semmilyen egyházhoz, de beletartozom ebbe a társadalomba, ahol tudomásom szerint mindenki egyformán elismert tagja lehet a közösségnek, ha tevékenységével értéket hoz létre. Függetlenül attól, hogy mit hisz és mit gondol magában a világ rendjéről.

Tisztelem azokat az embereket, akik a hitük segítségével templomokat emeltek, szimfóniákat szereztek, szenteket és angyalokat ábrázoló festményeket alkottak, zsoltárokat írtak. És tisztelem azokat, akik önmagukban bízva képesek voltak nagy teljesítményekre, akik az emberi élet mindennapjait örökítették meg festményeken, irodalmi alkotásokban vagy zeneművekben.

Több barátom, ismerősöm különösebb istenhit nélkül minden energiájával segíti az elesetteket, a nehéz helyzetűeket. Anélkül, hogy hinnének egy fentről figyelő szellemi lényben, aki jóváhagyja, és majd egykor megjutalmazza a tettüket. Nem "szolgálatnak" tekintik az életet, nem egy égi atyának megfelelve, nem tőle félve, nem neki engedelmeskedve dolgoznak, hanem saját szabad akaratukból, a túlvilági elégtétel reménye nélkül. Nem egy égi eszmét szolgálnak, hanem az életet, itt lenn a Földön. Azt az életet, amely nagyon is véges és törékeny. Szerintük az emberi élet önmagában is hatalmas érték, mert egyszeri és megismételhetetlen. Aki itt nem boldog, azt nem fogja kárpótolni sem a túlvilág, sem egy következő élet.

Én pedig tisztelem és csodálom őket a földi életbe vetett hitükért. Ami egyébként a magánügyük.