Ságvárit ugyanis nem az 1921. évi III., ún. államvédelmi törvény alapján, tehát nem azért üldözték, mert "az állam és társadalom rendjének erőszakos felforgatására vagy megsemmisítésére, különösen valamely társadalmi osztály kizárólagos uralmának erőszakos létesítésére irányuló mozgalmat vagy szervezkedést" kezdeményezett vagy vezetett. Ságvárit (amint a Svéd László által ismertetett dokumentumok alapján is tudható) az 1930. évi III. törvény 59. §-a alapján üldözték: hűtlenséggel vádolták, amit az követ el, aki "háború idején 1. a magyar állam vagy szövetségese fegyveres erejének vagy a velük közösen működő fegyveres erőnek szándékosan hátrányt vagy az ellenségnek szándékosan előnyt okoz; 2. aki ily cselekmény véghezvitelét megkísérli". Ságvári "bűne" tehát az volt, hogy Németország és szövetségesei vereségét és az antifasiszta koalíció győzelmét akarta, s mint ellenálló nemzeti érdekből a fasizmus bukásáért harcolt. Az LB ítélete és a Büntető Kollégium cikke (Kell-e menteni a Legfelsőbb Bíróság ítéletét?, március 17.) tehát tévedést tartalmaz: "a rendvédelmi szervek figyelme" nem az államvédelmi törvény alapján "terjedt ki" Ságvári Endrére. Amit a csendőrök tettek, azt igenis "a háborús célkitűzések érdekében, vagy azokkal kapcsolatban követték el".

A Büntető Kollégium és vezetője, Kónya István téved, amikor azt állítja, hogy Ságvári jogtalanul használt fegyvert (Miről nem szól a Legfelsőbb Bíróság ítélete?, május 5.). Ebben az esetben ugyanis nem az a kérdés, hogy 1944 nyarán miként ítélték meg Ságvári tettét (és például a zsidótörvényeknek való ellenszegülést), hanem az: 1945-ben jogosnak minősítették-e az ilyen fellépéseket? Ebben - többek között - a 285/1945. M. E. rendelet az irányadó, amely rehabilitálta az antifasiszta tevékenység miatt elítélteket, illetve hátránnyal sújtottakat és a baloldaliakat, azaz az államvédelmi törvény alapján büntetett személyeket is. Ságvári fegyverhasználata tehát nem volt jogtalan. Ettől teljesen független kérdés, hogy a csendőrök háborús bűnösök-e "emberek törvénytelen kivégzése" miatt (a népbíráskodásról szóló 81/1945. M. E. számú rendelet 11. §. 5. pontja), de az biztos, hogy a háborús célkitűzésekkel kapcsolatban tették, amit tettek.

Az LB harmadik tévedése a négy "kommunista hazafi" megkínzásának megítélése. Őket ugyanis nem azért fogták el és kínozták meg 1944 nyarán, mert "kommunista hazafiak", hanem azért, mert antifasiszták voltak. Az 1959-es "ítéletek indoklásából levonható, hogy a bántalmazott, megkínzott négy személy a baloldali mozgalom tagja volt" - tartalmazza az LB 2006-os ítélete. A kérdés itt az, hogy mit jelent(ett) a "baloldali mozgalom", hogy annak tagjai 1944. március 19-e, Magyarország megszállása után a tanácsköztársaság megvalósításáért harcoltak-e, vagy a fasizmus vereségéért. Többek között a hivatkozott 285/1945-ös rendeletből tudható, hogy baloldalinak a kommunista, a szociáldemokrata és az antifasiszta meggyőződést és tevékenységet minősítették. Tudható továbbá, hogy Schönherz Zoltánt sem azért végezték ki, mert a kommunista rendszerért harcolt (ezért csak börtönbüntetéssel lehetett volna büntetni az államvédelmi törvény szerint), hanem "defetizmusa", "pacifizmusa", tehát "hűtlensége" miatt. Tudniillik a "baloldaliak" célja 1942-ben és 1944-ben nem önmagában az állami és társadalmi rend megdöntése volt, hanem az ellenállás - a Ságvári Endre elleni "váddal" szólva: Magyarország függetlensége.

Mivel a négy megkínzott a független és szabad Magyarországért küzdött, kínzásuk, azaz a "cselekmény és a háborús célok között összefüggés kimutatható volt". Az LB ebben is tévedett.

És téved Kónya István, amikor azt hiszi: bárki is azt állította, hogy csendőrök a "rossz fiúk", a kommunisták meg a "feddhetetlen hősök". Mert azok, akiket a Büntető Kollégium cikke Ságvári Endre "elvbarátainak" nevez, nem kommunisták, hanem antifasiszták. És az, hogy Ságvári kommunista volt-e, ebből a szempontból teljesen mindegy.

-----------------------------

A munkásmozgalom tanításaira figyelemmel "eretnekségnek" hat az a megállapítás, hogy Ságvári "nem volt kommunista". Komolyan vehető-e ez a kijelentés, ha az írás azzal zárul, "teljesen mindegy, hogy Ságvári kommunista volt-e vagy sem"? Kristóf László halálbüntetését a Legfelsőbb Bíróság 1959-ben éppen azért nem látta enyhíthetőnek, mert "részesévé vált a kommunista vezető meggyilkolásának". A hozzászóló által felhívott jogszabályok nem cselekményeket minősítenek, hanem a volt tanácsköztársaság és az azóta baloldali tevékenység miatt elítéltek, illetve hátránnyal sújtottak rehabilitálásáról, valamint a nemzeti ellenállási mozgalom vértanúi hozzátartozóinak gondozásáról szólnak. Ezért a büntető ítélkezés során 1959-ben és ma is figyelmen kívül maradtak. A K. L. és társai ügyében hozott ítéletekben szó sincs arról, hogy Ságvári fellépése "a zsidótörvényeknek való ellenszegülés" alapján lett volna jogszerű. A tényállás szerint körözésére kommunista tevékenysége miatt került sor. A Legfelsőbb Bíróság a korabeli jogszabályokat értékelve állapította meg, hogy az 1921. évi III. tc. rendelkezései alapozták meg Ságvári és az illegális kommunista mozgalom elleni hatósági fellépést. Az 1930. évi III. tc.-re való hivatkozás legfeljebb annak igazolására szolgálhat, hogy jogállami körülmények között meghozott törvények alapján körözhették Ságvárit. A hűtlenségre hivatkozás mégis téves; a Svéd László által hivatkozott forrás ugyanis egy vélemény, amely egy más személy ellen folyt ügy - jogerővel nem rendelkező - nyomozói jelentésén alapul. A Legfelsőbb Bíróság ezzel szemben nem véleményt alkotott, hanem jogi megállapítást tett.

A jogos védelem megállapítása is kizárólag a bíróságra tartozik; s ez nem Ságvárit, hanem a vele szemben eljáró hivatalos személyeket illette meg. A koncepciós ítélet felületes tényállásából kiszűrhető "bántalmazások" pedig törvényesen csak hivatali bűncselekményként voltak értékelhetők, amelyek 1959-ig elévültek, tehát már nem voltak üldözhetők. Háborús bűntettnek a tényállási elemek hiánya miatt nem minősülhettek. Nem tévedhettünk, mert nem ideologizálhatunk.

Dr. Kónya István
a Legfelsőbb Bíróság Büntető
Kollégiumának a vezetője