Megállapodtak, csak kétféleképpen értelmezik?

A kormányfő szerdán bejelentette, hogy megszületett a koalíciós megállapodás az egészségügyről. Ennek mibenlétéről nem szólt. A csütörtöki közlések szerint inkább a szocialisták elképzeléseihez áll közelebb a program tartalma. Már ha a tető alá hozott egyezséget nem értelmezik kétféleképpen.

"Nem kompromisszum született az egészségügy átalakításáról, hanem a közös program elemeit raktuk össze" - jelentette ki tegnap Rácz Jenő egészségügyi miniszter egy a Világgazdaság című napilap által rendezett egészségügyi konferencia szünetében újságírók előtt.

Gyurcsány Ferenc szerdán, az MTV Este című műsorában jelentette be azt, amit Kuncze Gábor szabad demokrata pártelnök két hete már megelőlegezett: tető alá került az egészségügyi megállapodás, igaz, ennek tartalmáról a kijelölt kormányfő nem közölt részleteket.

A tegnapi konferencián valamivel többet meg lehetett tudni. Rácz Jenő közölte, hogy nincs szó az SZDSZ által preferált több-biztosítós rendszer bevezetéséről. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztárat alakítják át, amely zártkörű részvénytársaságként, szigorú felügyelet mellett működik majd. (Egy hete, amikor erről írtunk, Kuncze cáfolt, mondván, hogy ő elég sok egészségügyi egyeztetésen részt vett, de ilyen elképzelésről még nem hallott. - A szerk.) Rácz Jenő kiemelte, hogy a biztosítónak kiemelt feladata lenne a biztosítottak fogyasztóvédelme is. A koalíció tíz évre szóló egészségügyi programot állított öszsze, de az előttünk álló másfél évben történnek meg a radikális változást hozó lépések. Mindkét párt letette a voksát a biztosítási elvű rendszer mellett. A polgárok számára alanyi jogon járna a sürgősségi, a járványügyi ellátás, a gyerek- és anyavédelem. Az ingyenesen csak a biztosítottaknak kínált szolgáltatások körének pontosítása az első 18 hónap feladatai közé tartozik. Ezen túl következik a közfinanszírozott biztosítási csomagon kívül eső ellátások köre, illetve az extra igények (szabad orvos- és intézményválasztás), amelyekhez csak kiegészítő biztosítással vagy készpénzfizetés ellenében lehetne hozzájutni. Csak példaként: az extrém sportokkal vagy a közlekedési balesetekkel járó kockázatra, időskori ápolásra jöhet szóba többlet befizetése.

Arra, hogy a kormány számol-e a recept- és a vizitdíj bevezetésével, Rácz azt felelte: ez a kérdés nem került szóba az egyeztetésen, ahogy a járulékemelés sem. Ez azonban inkább azt jelzi, hogy a kényes témákat kerülik a politikusok, a reform "fájó tételeiről", s annak anyagi, szervezeti vonzatairól egyelőre nem beszélnek.

Érdekes volt viszont, hogy a konferencián a szabad demokratákat képviselő Mihályi Péter úgy állította be a reformtervezetet, mintha abban az SZDSZ választási programja valósulna meg. Vojnik Mária, a tárca szocialista politikai államtitkára erre úgy reagált, hogy szerinte Mihályi az írói munkásságát, míg Rácz Jenő miniszter a kormányprogram elemeit osztotta meg a hallgatósággal.

l Az MSZP-nek elképzelése sincs, hogy mit kellene tenni az egészségüggyel - jelentette ki tegnap Gógl Árpád, a Fidesz egészségpolitikusa. Szerinte a betegek számára biztonságot nyújtó egészségügyi rendszert kellene működtetni, amelynek az alapja az alapellátás, háziorvosokkal, védőnőkkel, fogorvosokkal, gyerekorvosokkal. Stabil, hálózatszerű sürgősségi és mentőszolgálat-ügyeleti rendszert kellene felépíteni. Mindezeknek egy stabil, biztosítási alapú egészségpénztár adja a bázist.

Forgatókönyv kormányváltás idejére
Forgatókönyv kormányváltás idejére
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.