Már szállóigévé vált, hogy a világ húsz legszennyezettebb levegőjű városa közül tizenhat Kínában van, sőt 2006 januárjában és áprilisában a főváros meg is szerezte az első helyet. Peking mellett az ország másik központja, a húszmillió körüli lakosú Sanghaj pedig mostanában többek közt avval hívta fel magára a figyelmet, hogy a város lakásainak csapjaiból egyre gyanúsabb színű és szagú víz folyik - a jobb humorú kínaiak el is keresztelték a csapvizet "Sárga-folyónak". A vidéki környezetvédelmi helyzet pedig egyszerűen ellenőrizhetetlen: a szállingózó hírek szerint, főként a legelemibb óvintézkedések nélkül megépített gyáraknak, erőműveknek köszönhetően kétségbeejtő.

A gazdaságilag rohamtempóban fejlődő országnak egyre kínosabbá válnak ezek a mutatók, így a kormány érthető sietséggel igyekezett támogatni azt az brit-kínai kezdeményezést, melynek keretében 2010-re elkészül Kína első és egyben a világon egyedülálló ökovárosa. A Sanghajtól mindössze három kilométerre lévő, a Jangce egyik hordalékokból alakult szigetén, Chongming északi csücskében, 86 négyzetkilométeren kialakítandó városkát Dongtannak keresztelték. A terület egy védett madaraknak otthont adó természetvédelmi körzet közvetlen közelében található, ezért is adta magát a környezetvédő beruházás ötlete. Az egész várost úgy tervezik, hogy a legkevesebb káros anyag bocsátassék a levegőbe, a földbe, a vízbe. Bicikli- és gyalogosbarát módon lesznek elhelyezve a középületek és a boltok, a lakások az energiamegtakarítás miatt délnek néznek majd. A nagyobb távolságokat villamossal és néhány környezetbarát busszal lehet majd megtenni, a szomszédos településekre alagutak vezetnek át. A város energiakészletét megújuló energiaforrásokból, a napból, szélből és biomasszából fedezik, a településnek komplett víztisztító, vízforgató berendezése lesz. A szemetet újrahasznosítják, komposztálják, az emberi ürüléket tartalmazó szennyvizet tisztítva vezetik vissza a termőföldekre.

Az egyébként a környezeti katasztrófa szélén álló Jangce torkolatába álmodott mintatelepülésnek a 2010-es sanghaji világkiállításra kell elkészülnie. Az angol Arup és a kínai Shanghai Industrial Investment Corporation tervei szerint ekkor húsz-huszonötezren fogják lakni, tíz évre rá nyolcvanezren, 2030-ra pedig ötszázezren. A kérdés csak az, hogy a leginkább fogyasztóközpontú, nyugati luxusminta szerint megépített, motorizált, elektronizált városokba áhítozó kínaiakat mivel lehet majd rávenni, hogy kiköltözzenek a komposztáló ökovárosba, illetve, hogy egyáltalán élhetnek-e majd a választás lehetőségével.