Ha minden összejön, a szlovének másfél évtized alatt már a negyedik pénznemüket kapják fel az euróval, rutinjuk tehát van. Az ehhez hozott feltételek tiszteletet parancsolóak: a GDP 29,1 százalékára rúgó adósság és 1,8 százalékát kitevő költségvetési deficit, s mindez 2,3 százalékos infláció és 3,77 százalékos hosszú távú kamatszint mellett. A jóléti rendszerváltás kanyarját levágták a kiserdőn át.

A számokról és az eurózónához való csatlakozás tényéről olyan visszafogott jelzőkkel emlékezik meg a nemzetközi sajtó, mint "impresszív", "történelmi". A szlovének nem kegyelmeztek az uniónak, csont nélkül hozták a maastrichti kritériumokat. Jól kalkuláltak, mert akiknél egy kis csont is került bele, azokat kíméletlenül elhessegették. Szegény észtek hónapokkal ezelőtt bedobták a törülközőt a tavalyi 4,1 százalékos inflációjukkal, amely növekszik. Litvániának viszont most vitt be egy gyomrost az Európai Bizottság, amire érdemes figyelnünk, mert ebben a ringben, ha be lehet vinni egy ütést, azt be is viszik. Igaz, mindenki elismeri, egy kritériumot nem sikerült teljesíteniük. Az inflációs előírás úgy néz ki, hogy veszik a három legjobban teljesítő ország átlagát, ez ma 1,5 százalék, s ettől egy százalékkal térhet el a pályázó. A maximum tehát jelenleg 2,5 százalék. Tekintsünk el most attól, hogy a Top 3-ban Svédország révén olyan szereplő is van, amely nem része az eurózónának, nézzük csak a litván eredményt: 2,6 százalék.

Azt - gondolom - bárki, na jó, a többség hajlandó lenne akár írásba is adni, hogy a 2,6 az valamivel több mint a 2,5. Vagyis akár úgy is felfoghatjuk, hogy az unió rápirít az újonnan felvett keleti bagázsra, mintegy demonstrálja, mit tekint ő slampos megközelítésnek. A 2,5 az 2,5, pont. Rendben is lenne ez, ha a kis eltérések feletti átsiklás olyan specifikum lenne, amely az újonnan csatlakozottak körében fejlődött ki történelmileg, s itt virágozna, miközben másutt a 2,5 az éppen 2,5 lenne. Ez esetben tényleg mondhatnánk, hogy a litvánokért lobbizó saját biztosuk, Grybauskaite aszszony, s az előrelátóan szintén eljáró cseh biztos, Spidla nem is a keleti, hanem az általános Slamp apostolai lennének. Csak tudnánk feledni, mondjuk, Görögország belépését, esetleg azt a hosszú listát, amelyet az idők során a maastrichti kritériumok megsértésével hoztak létre az eurózóna bizonyos tagjai.

Nyilvánvaló azonban, hogy kilátszik a függöny mögül annak a képződménynek a rusnya bakancsa, amelyet Brüsszelben "politikai döntésnek" hívnak. Arról lehet szó, hogy itt bizony milliméterre be kell tartatni mostantól minden előírást, mert ez hatékony lassítója lehet a konfúz karaván beáramlásának. Csak az léphet be, akit nagy biztonsággal tudnak befogadni, aki megjelenésével nem tompít a dicső társaság fényén. Efölött most nem lenne szabad elsiklanunk, biztosítva magunkat későbbi görcsök ellen. Mi a mostani sajtóközleményeknek úgyis egyelőre a lesajnáló bekezdéseibe szorultunk a lengyelekkel együtt, van hát időnk megemészteni a 2,5 = 2,5 egyelőre szokatlan igazságát.