Tompa tárggyal, lőfegyverrel

A Krav Maga egy önvédelmi és taktikai rendszer, amelyet a különböző harcművészetek képviselői a világ minden táján elismernek ötletes, hatékony és praktikus módszereiért. Ezt a képzési módszert használja többek között a Svéd, Lengyel és Finn Hadsereg és most már számos hazai fegyveres testület is.

A Krav Maga héber jelentése: közelharc. A Krav Magát a budapesti születésű Imi Sde-Or (Lichtenfeld) nagymester fejlesztette ki az Izraeli Védelmi Erők és a nemzetbiztonsági szolgálatok részére. A dinamikusan fejlődő önvédelmi és taktikai rendszert azóta minden tekintetben hozzáigazították a civil szükségletekhez is. A módszert eleve úgy alkották meg, hogy hétköznapi emberek, fiatalok és öregek, férfiak és nők egyaránt sikerrel alkalmazhassák, függetlenül attól, hogy fizikai értelemben erősek-e. A sokszor bizonytalan izraeli valóság bőségesen szolgáltatott alkalmat a Krav Maga iskolájának, hogy a való életben vizsgázzon, és ezáltal fejlődjön.

Az IKMF (International Krav-Maga Federation) Magyarország és a Jaffa Kiadó most könyvet jelentet meg, amelynek bemutatója egyben az IMI Krav Maga Akadémia hivatalos megnyitója is lesz. A Krav Maga kézikönyv az első és egyetlen magyar nyelvű, hiteles és átfogó kötet a Krav Magáról, melyet az alapító Imi Sde-Or (Lichtenfeld) és tanítványa, Eyal Yanilov írtak. A több mint 500 fotóval és illusztrációval kiegészített könyv különös figyelmet szentel a halálos fenyegetések gyors és hatékony elhárításának. Nagy hangsúlyt fektet az éles vágószerszámmal, tompa tárggyal vagy lőfegyverrel támadó leszerelésére. Szó esik arról, hogyan használhatunk mindennapi tárgyakat védekezésre, mit lehet tenni két fegyveres támadóval szemben, és hogyan lehet semlegesíteni olyan kézifegyveres fenyegetést, amely harmadik személyre irányul.

A szerzők

Imi nagymester, a Krav Maga alapítója

Imi (Imre) Sde-Or (Lichtenfeld) nagymester, a Krav Maga megalapítója 1910-ben született Budapesten. Pozsonyban nőtt fel egy olyan családban, ahol a testedzést, a törvényt és a humanista oktatást egyaránt tisztelték.

Lichtenfeld Sámuel, Imi édesapja vitathatatlanul egyedi ember volt. Tizenhárom évesen csatlakozott egy vándorcirkuszhoz, és a következő húsz évben birkózó, súlyemelő és különféle erőművészi mutatványokat adott elő. Miután elhagyta a cirkuszt, Lichtenfeld Sámuel Pozsonyba költözött, és létrehozta a város első, a görög mitológiai hős után Hercules nevet viselő nehézatlétikai klubját. Később csatlakozott a helyi rendőrséghez, ahol főnyomozói rangig emelkedett. Szolgálati ideje alatt az volt a híre, hogy ő fogta el és állíttatta bíróság elé a legtöbb gyilkost és bűnözőt.

Gyermekként Imit édesapja edzette különböző testnevelési és sportterületeken, beleértve a tornát is. Részt vett az apja által nyomozóknak tartott edzéseken is. 1928-ban Imi megnyerte a szlovák ifjúsági birkózóbajnokságot, majd 1929-ben a felnőtt bajnokságot (váltósúlyban). Ugyanabban az évben megnyerte a nemzeti bokszbajnokságot, és egy nemzetközi tornabajnokságot is.

A harmincas évek közepén megváltozott a helyzet Pozsonyban. Fasiszta és antiszemita csoportok szerveződtek, megjelenésük pedig veszélyeztette a közrendet és a város zsidó közösségét. Imi egy csoport fiatal zsidó vezetőjévé vált. Legtöbbjük Imiéhez hasonló bokszoló, birkózó vagy súlyemelő háttérrel rendelkezett. 1936 és 1940 között Imi számtalan, náci gonosztevőkkel vívott összecsapásban és utcai harcban vett részt egyedül és csoportjával is. Ezek az események alapozták meg azt a gyakorlatot és tapasztalatot, amelyből később megszületett a Krav-Maga.

1940-ben Imi, akit egyre kevésbé tűrtek meg - mivel tüskévé vált az antiszemitizmusra hajló helyi hatóságok szemében - elhagyta otthonát, családját és barátait, majd felszállt az utolsó, bevándorlókat szállító hajóra, amelynek még sikerült elmenekülnie a nácik elől. A Pencho nevű régi folyami hajón vágott útnak, amelyet úgy alakítottak át, hogy képes legyen több száz közép-európai menekültet elvinni az ígéret földjére, Izraelbe. Imi kalandokkal és viszontagságokkal teli útja két évig tartott, míg végül elérte a célállomást. A Dunán és az Égei-tengeren Iminek többször is vízbe kellett ugrania, hogy megmentse hol a vízbe esett utasokat, hol pedig az élelmiszerekkel teli táskákat. Ennek következményeként súlyos fülfertőzést kapott, amely csaknem az életébe került.

Amikor a hajó fedélzetén felrobbant egy kazán, és emiatt zátonyra futottak egy görög sziget, Kamilanisi közelében, Imi és négy barátja csónakba ült, hogy segítséget hozzon Kréta szigetéről. Nem törődve a fülfertőzésével és barátai kérésével, egész nap nem adta át az evezőlapátot a többieknek. Hősies erőfeszítései ellenére az erős szél elsodorta a kis csónakot, így sosem érték el Krétát. Az ötödik nap reggelén egy brit hadihajó vette fel az öt túlélőt, és Egyiptomba, Alexandriába vitte őket. Miután felépült, Imi csatlakozott a Cseh Légióhoz, amelyet a második világháború alatt a brit hadsereg irányított. Ez idő alatt körülbelül másfél évet szolgált a Közel-Kelet különböző pontjain, Líbiában, Egyiptomban, Szíriában és Libanonban. Leszerelésekor belépési engedélyt kért és kapott Izraelbe.

Ebben az időben Imi néhány barátja és volt tanítványa a Hagana ellenállásában, az Izraeli Védelmi Erők elődjének tekinthető katonai szervezetben szolgált. Ők mutatták be Imit Itzach Sadeh tábornoknak, a Hagana vezetőjének, aki azonnal bevette őt a szervezetbe, különleges közelharc-képességeinek köszönhetően, és ettől kezdve Imi izraeli harcosokat kezdett edzeni. Húsz évig szolgált az Izraeli Védelmi Erőknél. Ezalatt tökélyre fejlesztette az önvédelmi és közelharc egyedülálló módszerét. Imi személyesen foglalkozott az izraeli különleges egységek legjobb harcosaival, és Krav-Maga oktatók több generációját képezte ki, amiért elnyerte az Izrael legrégibb parancsnoka elismerést.

Eyal Yanilov

Eyal Yanilov (1959) az alapító, Imi Sde-Or (Liechtenfeld) nagymester személyes felügyelete alatt tanulta a Krav-Magát. A nyolcvanas évek eleje óta a nagymester legközelebbi segítője és legfőbb tanítványa volt. 1973 óta aktív e területen, és jelenleg ő a rangidős instruktor. Eyal Yanilov az egyetlen, aki rendelkezik az Imi által valaha adott legmagasabb fokozattal (Master 3 / Expert 8 szint).

A nyolcvanas évek elejétől Eyal Yanilov különféle csoportokat oktatott különböző szemináriumokon és kurzusokon, beleértve az önvédelmet tanulni akaró civileket, katonai egységeket, rendőri egységeket, végrehajtó védelmi személyzetet, különleges egységeket, SWAT csapatokat, és más biztonsági irányultságú csoportokat Izraelben, Európában, Dél-Amerikában, az Egyesült Államokban, Ausztráliában, Új-Zélandon és Japánban. Yanilov fő célja a Krav Maga olyan oktatóinak képzése a világ minden táján, akik képesek továbbadni és terjeszteni a Krav-Maga tudásanyagát.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.