Ötből hármat kifúrtak a metrótenderen

Információink szerint "komoly tartalmi hiba" miatt kizártak három céget a 2-es és az épülő 4-es metró járműveinek beszerzésére kiírt pályázatból.

A 40-50 milliárdos, 37 egyterű metrószerelvény vásárlására kiírt tendertől információink szerint a német Siemens, a dél-koreai Hanwa-Rotem, illetve a kanadai Bombardier vezette konzorcium kénytelen búcsúzni anélkül, hogy ajánlatukat érdemben megvizsgálták volna.

Így az orosz Metrovagonmas és a francia Alstom vezette Budapest Metropolisz Konzorcium maradt állva. Ez utóbbinak a francia cég mellett a Transelektro a tagja. A magyar társaság nehéz helyzetében bizonyára jól jönne az újabb megrendelés, a finanszírozásról tárgyaló bankokat ez vélhetően jobban ösztönözné arra, hogy átütemezzék hiteleiket. Az esélyeket növeli, hogy - értesüléseink szerint - a két versenyben maradt pályázó közül az orosz cég adott drágább ajánlatot. Úgy tudjuk: a tenderen pénteken hirdetnek eredményt.

A metróépítés levezénylésére létrehozott DBR Metró projektigazgatóság vezetője semmilyen módon nem kommentálta értesüléseinket, sőt, azt sem árulta el, mikor hirdetnek eredményt.

A két vonalra szánt 37 szerelvény beszerzésére csaknem egy éve írtak ki pályázatot. Mivel most Európában ez az egyik legnagyobb hasonló tender, nagy volt az érdeklődés, a pályázati anyagot 15 cég vette meg. Közülük többen szövetkeztek, így ajánlatot végül nyolc cég, illetve konzorcium adott be. Három céget, a kínai CFS-t, az olasz Ansaldobredát és a spanyol CAF-ot azonban tavaly októberben formai okok miatt kizárta a pályázatot lebonyolító BKV. Utóbbi a döntést megtámadta a Közbeszerzési Döntőbizottságnál, mondván, a dél-koreai és az orosz cég ajánlata nem volt megfelelő. A KD azonban jóváhagyta a kizáró döntést, így nem kellett új pályázatot kiírni.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.