Értékpusztítás rehabilitáció címén

Újabb tüntetésre készül az ÓVÁS és az Élőlánc Erzsébetvárosban: a városrész bontásra kijelölt, de szerintük értékes épüle- teire akarják felhívni a figyelmet.

Megszaporodtak a zajos bontások a belső kerületekben. Engedéllyel vagy engedély nélkül tűnnek el a sokak szerint megtartásra érdemes XIX. századi házak, s ezekben az ügyekben az önkormányzatok - úgy tűnik - nem nagyon vetnek gátat a befektetői érdekek maradéktalan érvényesülésének. Sőt sokszor cinkosok a rombolásban.

A régi házak védelme a civilek ügye maradt, akik mögé olykor odaáll a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal is. Olykor viszont nem áll oda. Nem állt oda például a Szentkirályi utca 4. számú, klasszicista épület megtartása érdekében. Egyik kezével úgy adott ki bonthatóságot alátámasztó állásfoglalást, hogy a másikkal épp a védésén dolgozott. Miután persze a kiadott állásfoglalás birtokában a tulajdonos az épületet néhány nap alatt jogszerűen eltüntette a föld színéről, már nincs mit védeni. A hivatal hibát követett el. Ezt egy tegnapi sajtótájékoztatón a KÖH képviselője is elismerte.

Tény azonban, hogy az örökségvédelmi hivatal sokat tett például a VII. kerületi régi pesti zsidónegyed házaiért: a 220 épületből ma már szinte minden második műemlék. S hogy az értékérzet a lakosságban is tudatosodjon, ezeken az újonnan védetté vált házakon is elhelyezik nemsokára a műemléki kőtáblákat.

A sajtótájékoztatón egyébként az ÓVÁS Egyesület és az Élőlánc Magyarországért nevű civil szervezet ismertette a VI. és VII. kerületben folyó városrehabilitáció értékpusztító következményeit. Régebbi és újabb ügyek, fenyegetett épületek kerültek napirendre. A Király utca 40. például, amelyet a civil szervezetek képviselői szerint tovább bontogatnak a fekete ponyva alatt. Szükség volna mielőbbi állapotfelmérésére legalább. A VII. kerület rendezési terve szerint bontandó a Csányi utca 5., amely nem kiemelkedő jelentőségű épület ugyan, de utcaképi szempontból fontos ház. Szintén eltűnésre vannak ítélve a rendezési terv szerint a Gozsdu udvar Dob utcai szomszédai, a Dob utca 14. és 18. A civilek szerint nagy kár lenne értük: historizáló-szecesszós homlokzatukat mutatóssá lehetne tenni, s belül is menthetők.

Az utóbbi hetekben tűnt el a Kertész utca 21. és 25. számú épület, omlásuk a Wajna-féle '56-os film egyik jelenetének szolgált hátteréül. A kettő közötti 23. számú ház még megvan, menthető is volna. Nem védett, nem a világ csodája, de mégis szép. Százhúsz éve ott áll, és része a Kertész utca képének, egy tipikus budapesti historizáló eklektikus utcaképnek. Ezért tartják fontosnak az ÓVÁS és az Élőlánc képviselői, hogy felhívják rá (s a többi veszélyeztetett épületre) a figyelmet, ez okból május 23-án délután 2-re tüntetést szerveznek elé. Remélhetőleg akkor még állni fog. (Cs. L.)

A Király utca 40. ügyében a civilek kitartása eredménnyel járt, a bontást leállították  Reviczky Zsolt
A Király utca 40. ügyében a civilek kitartása eredménnyel járt, a bontást leállították Reviczky Zsolt
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.