Igaza van. És erről döntő mértékben a jogalkalmazók tehetnek, akik félreértik, vagy félremagyarázzák a jogszabályokat és az ezekkel kapcsolatos alkotmánybírósági, illetve legfelsőbb bírósági állásfoglalásokat.

Szükségesnek tartom azonban megjegyezni, hogy a 30/1992-es  AB-határozat nem az amerikai modellt fogadta el, mert például kimondja, hogy a vallási, etnikai stb. csoportok elleni gyűlöletkeltő  véleménynyilvánítást az Alkotmányt, nemzetközi kötelezettségvállalásainkat és  történelmi tapasztalatainkat figyelembe véve nem lehet  büntetőjogi védelemben részesíteni. Ami  a "nyilvánvaló és közvetlen veszélynek" a tengerentúli modellben meglevő feltételét illeti: a határozat kimondja,  hogy ennél súlyosabban esik latba az,  hogy "az uszítás az alkotmányos értékrendben igen magasan álló alanyi jogokat veszélyeztet". (Emberi méltóság, jó hírnév, diszkrimináció tilalma stb.) Amikor a jogalkalmazók  erre a határozatra hivatkoznak, átsiklanak lényeges iránymutatások fölött.

Ami a Szabó Alberttel kapcsolatos LB-állásfoglalást illeti: egy későbbi, 521/1998-as-as számú LB-határozat leszögezi, hogy a vádlott gyűlöletre uszított akkor, amikor egyebek között arra szólította fel az ország vezetőit, hogy a magyarországi zsidókat távolítsa el a közélet vezető funkcióiból. A Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy Szabó Albert ezzel elkövette a közösség elleni izgatás bűncselekményét annak ellenére, hogy e kívánság megvalósításának "nyilvánvaló és közvetlen veszélye" a nullával volt egyenlő. Igaz továbbá az, hogy ifj. Hegedűs Lórántot első fokon – összhangban a fennálló törvényekkel – elmarasztalták, másodfokon azonban a Fővárosi Ítélőtábla alapvetően téves hivatkozások alapján felmentette. Legalább ilyen érthetetlen, hogy a vád képviselője – a más ellentmondásokat  is tartalmazó ítélet ellen – nem fordult felülvizsgálati kérelemmel a Legfelsőbb Bírósághoz.

E jogalkalmazási gyakorlat  "magyarázataként" az illetékesek, így a LB is,  állítólagos  strasbourgi gyakorlatra  hivatkozik, ami azonban nem állja meg a helyét. E bíróság  döntéseit az emberi jogok európai egyezményének 10. cikkére alapozza, melynek (2)  bekezdése kimondja: a véleménynyilvánítás szabadsága "a törvényben meghatározott olyan alakszerűségeknek, feltételeknek, korlátozásoknak vagy szankcióknak vethető alá, amelyek szükséges intézkedéseknek minősülnek egy demokratikus társadalomban a nemzetbiztonság, a területi sértetlenség, a közbiztonság, a zavargás megelőzése, a közegészség vagy az erkölcsök védelme, mások jó hírneve vagy jogai védelme (…) céljából".

Itt lenne az ideje,   hogy a magyar joggyakorlat  is ehhez igazodjon.  

Kerekes Ottó
Budapest