Gondolatait hál’ istennek! akadálytalanul publikálhatja, hiszen hazánkban véleményszabadság van, ám a jobboldal televíziójában elhangzott minapi nyilatkozatából kitetszik: a sajtóban napvilágot látott ellenvéleményeket nehezményezi, sőt támadásnak minősíti. Meglepő, hogy a püspök úr – úgy látszik – már nem emlékszik arra az interjúra, amit húsvét hétfőn adott az egyik kereskedelmi televíziónak, s az egyház pártpreferenciájára vonatkozó riporteri kérdésre így válaszolt: "Nem szeretnék pártot nevezni, viszont azt gondolom, hogy minden hívő ember, aki megkapja az Úristentől az értelem ajándékát, aki megkapja a Szentlélektől nap mint nap a bölcsesség ajándékát, annak – nyitott szemmel és világos, egyértelmű lelkiismereti értékrenddel bírva – meg kell tudnia hozni a felelős döntést, és erre szeretnék buzdítani mindenkit." Ez történt – tehát érthetetlen a püspöki bú és ború. A híveknél bizonyára meghallgatásra lelt a buzdító szó, s a lelkiismeretük szerint voksoltak – ám szép számmal nem jobbra, hanem balra. Kant hajdan csupán attól óvott, hogy embertársainkat eszközként használjuk. Vajon mit szólt volna a mostani magyar választási kampányhoz, amelyben a jobboldal nagyobbik pártja a kereszténydemokratákkal meg a történelmi egyházakkal karöltve nemcsak a hitet, a vallást, az Írás verseit vetette be a politikai hatalom megszerzése érdekében, hanem olykor – hol burkoltan, hol nyíltan – a Gondviselést, tehát magát a jóistent is eszközként használta?

Mielőtt Veres püspök úr példáját követve búnak eresztenénk fejünket a múltból kilépni képtelen katolikus egyház meg a lándzsahegyének titulált Kereszténydemokrata Néppárt, továbbá szövetségese, a Fidesz lelki- és erkölcsi állapota miatt, vigasztalódjunk. Tavaly decemberben Pannonhalma főapátja, Várszegi Asztrik is interjút adott egy kereskedelmi adónak: "Az egyház kommunikátor, közvetítő – Isten és ember, ember és ember között. (…) Híveik révén a történelmi egyházak jelen vannak a napi és pártpolitikában. Akinek az egyház belső törvénye tiltja a napi politikában és a pártpolitikában való részvételt, az a püspök, a pap. Ez nem azt jelenti, hogy egy püspöknek nem lehet véleménye a pillanatnyi helyzetről, értékítélete a napi politikáról. De őneki azért nem szabad egyoldalúan politizálnia, hogy közvevítő lehessen – megszólíthasson olyanokat is, akik a másik pártban vannak. A véleményalkotástól a papság sincs elzárva, hiszen akkor nem élhetnénk demokratikus jogainkkal. De a lelkészek, a lelkipásztorok nem folytathatnak napi pártpolitikát, és a templom nem az agitáció helye."

Summa summarum: a jó pásztornak nem tanácsos beleártania magát a pártharcokba, hiszen ezzel egyházát is a politika mocsarába rántja. Rossz vért szül, ha pártszimpátia alapján megosztja a hívő lelkeket, s akár egyetlenegyet is kirekeszt a gondjaira bízott nyájból, mert Jézus nem erre buzdította Simon Pétert, hanem azt kívánta tőle: "Őrizd az én bárányaimat! Legeltesd az én juhaimat!"

Ladányi Katalin
műfordító, Budapest