A század tizedese
- Egészen friss a hangja...
- Csak szolidan vacsorázgattunk, ahogy szoktunk. Igaz, most kicsit többen, mivel a Honvéd női csapata is bajnok lett, úgyhogy vagy ötvenen voltunk. A legnagyobb izgalmat az okozta, hogy vajon beférünk-e ennyien egy étterembe.
- Nem foglaltak asztalt?
- Soha nem foglalunk. Babonából.
- Szerencsések... Szerencsések?
- A sikernek ez is elengedhetetlen feltétele. Ugyanakkor azt mondom, most csak fele-fele arányban alakultak számunkra kedvezően a dolgok: például a döntő két Komjádi uszodabeli meccsén előbb mi voltunk jobbak, és a Vasas nyert, aztán meg a Vasas érdemelt volna győzelmet, de nekünk jött össze.
- Egyet már aludva a történtekre, mit gondol, mi döntött?
- Miután az első két mérkőzés után null-kettőre álltunk, harmadjára nem volt más választásunk: menekülnünk kellett a győzelembe. Ez minden várakozást fölülmúlóan sikerült, tíz góllal nyertünk. Egyszersmind fordult is a kocka, az önbizalom már a mi oldalunkon volt, a keserű emlék pedig az ellenfelünket nyomasztotta. Aztán még egyszer kibújtunk a víz alól, hiszen az utolsó találkozón három-nullra vezetett a Vasas. Igaz, magam ennek nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget, mert még nagyon sok idő volt hátra. Összességében nagyon büszke vagyok a srácokra; ugyan itt is, ott is azt hallottam-olvastam, hogy öreg a csapatunk meg fáradt erőművészekből áll, ők szépen rácáfoltak minden kritikára.
- Benedek?
- Tibor egészen fantasztikusat produkált. Vasárnap az utolsó negyedben lőtt kettőt, a negyedik meccsen pedig nem egészen egy másodperccel a vége előtt szerzett győztes gólt, amire akkor is azt mondom, hogy óriási, ha tudom: amennyiben a másik kispadnál állok, biztos, hogy helyben megüt a guta.
- Ha már itt tartunk: a szakember mivel magyarázza a Vasas alighanem páratlan sorozatát, azt, hogy a csapat tizenhét éve képtelen bajnokságot nyerni, noha ez idő alatt most vívta a tizenkettedik döntőjét?
- Kellemes kis helyzetbe hoz... Ráadásul nem is tudok semmi okosat mondani. Az analízishez valamikor együtt kellett volna dolgoznom azokkal a játékosokkal, akik részesei voltak ennek a kétségkívül különös időszaknak. Azt viszont megelőlegezhetem: a Vasas rendkívül tehetséges pólósai előtt ígéretes jövő áll.
- Ugyanakkor a BL-kudarc után vívott döntős párharcnak volt olyan időszaka, amikor uszodaszerte azt beszélték: ha a bajnoki cím is elmarad, vége az eddigi aranyéletnek a Kőér utcában. Tényleg az életükért küzdöttek?
- Én nem értesültem semmi ilyesmiről. Ezzel együtt a profi sportoló mindig az életéért küzd.
- A sportág eddigi éppen száz magyar bajnoksága közül tízben olyan együttes diadalmaskodott, amelyet az az edző dirigált, aki a vízilabda túlfűtött közege dacára ugyanolyan megfontolt, szinte szenvtelen most is, mint volt az első győzelem idején. Vagy ez csak álca?
- Dehogy. Egyszerűen duplán szerencsés vagyok. Részint, mert - bár a Honvéd első bajnokcsapatában egyetlen válogatott játékos sem szerepelt még - mindig olyan társaságokat irányíthattam, amelyekben benne volt a nyerés képessége. Részint meg azért, mert a győzelmek sosem igényelnek kommentárt. Tökéletesen osztom Kemény Dénes véleményét, aki szerint a sportban minden tudnivaló ott áll az eredményjelző-táblán.
