Az MSZP nem fogadja el Sólyom jelöltjét?

Horányi Miklós szegedi fellebbviteli főügyészt javasolta a köztársasági elnök Polt Péter legfőbb ügyész kedden megüresedő posztjára. Sólyom László deklaráltan nem egyeztetett a parlamenti pártokkal. Igaz, döntése bejelentésekor nem tudhatta, hogy jelöltjéről a Fidesz vagy a szociálliberális koalíció dönt. Az államfő azt hangsúlyozta: fontosnak tartja, hogy jelöltje mindenképpen az ügyészek köréből kerüljön ki.

Hivatalos álláspont ugyan még nincs, de kormányoldalon már elhangzottak bizonyos fenntartások - keveslik például a bíróként, majd biztosítási területen dolgozó, ráadásul Polt emberének tartott Horányi ügyészségi tapasztalatait. De megfogalmazódtak más érvek is. Kifogásolják például, hogy Sólyom László álláspontjuk szerint egész egyszerűen semmibe vette az önálló hatalmi ágak között az alkotmány alapelveiből fakadóan is szükségszerű együttműködést. Egyszerűbben: ha az elnök egyeztetés nélkül jelöl, a javaslat, mondják koalíciós oldalon, a képviselőket sem köti.

Akadtak olyan hírek, amelyek szerint Gyurcsány Ferenc Zamecsnik Péter ügyvédet látná szívesen a legfőbb ügyészi poszton, de ezt MSZP-s források lapunknak határozottan cáfolták.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.