Nem csak veszteséget termeltünk

Nem helytálló a kulturális minisztertől, ha arról beszél, hogy az Állami Operaház "veszteséget termel" - reagált Szinetár Miklós a lapunk szombati számában megjelent tudósításra, amelyben Bozóki András kulturális miniszter pénteki tájékoztatójáról számoltunk be. (Bozóki kiáll és kritizál, 2006. május 13., 10. old.)

Az Operaház korábbi főigazgatója szerint nem felel meg a valóságnak néhány, az ő vezetési időszakára utaló miniszteri megállapítás. Azzal kapcsolatban, hogy ő "alapbéresítette" a kapott többletdotációt, megjegyezte: már elődei fölemelték az operaházi béreket, és nagyon jól tették, mert így lehet elérni, hogy az operisták legalább az egyötödét vagy egyhetedét keressék német, olasz vagy angol kollégáik bérének. - Ez abszolút méltányos volt - hangsúlyozta.

Ami pedig a veszteséges működést illeti, Szinetár leszögezte: az ő idejében 352 telt házas előadás volt, olyan bemutatókkal, mint a Kisvárosi Lady Macbeth, a Jenufa, A csavar fordul egyet, a Lohengrin - hogy csak azokat említse, amelyek nem tartoznak a klasszikus opera-előadások közé. Ezenkívül sikeres vendégjátékokat tartottak a többi között Angliában, Németországban, Thaiföldön, Japánban - az utóbbi országban már 120 körüli az operatársulat előadásainak száma. Ebben az időszakban jelent meg az angol Financial Times cikke, amely Európa élvonalába tartozónak értékelte a budapesti dalszínházat.

A volt főigazgató a reformokkal kapcsolatban kifejtette, az ő idejében három év alatt 25 százalékkal csökkent az énekeslétszám - a közalkalmazotti kötöttségek ellenére. Ugyanakkor 10 százalékkal nőtt a bérletek száma. Az, hogy eközben "veszteséget termeltek", nem meglepő, hiszen ha mintegy 28 százalékkal csökkenti az állam a költségvetést, akkor előbb-utóbb anyagi gondok lépnek fel. Amikor a korábbi főigazgató átvette az Operaház vezetését, 6,5 milliárd forint volt a támogatás - ez most 7,5 milliárdnak felelne meg -, de jelenleg csak 5,3 milliárdból gazdálkodhat az intézmény.

A volt főigazgató szerint tekintetbe kell venni még két szempontot. Az egyik, hogy az állami támogatás csaknem 40 százaléka visszakerül járulékok formájában az államhoz. A másik, hogy a bécsi opera támogatása három és félszerese a budapestiének, a párizsié pedig ötszöröse. Ám a két nyugati dalszínházban is vannak anyagi viták. - Az opera nagyon drága műfaj ugyanis. Ehhez képest mi igazán jól "termeltünk", és nemcsak veszteséget - mondta lapunknak Szinetár Miklós. (V. Gy.)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.