Háromszázezer gyerek az éhhalál közelében a Szahel-övezetben

Háromszáz ezer gyereket fenyeget az éhhalál az afrikai Szahel-övezetben, ha nem hoznak sürgős és nagy léptékű intézkedéseket - jelentette ki Dakarban tartott sajtótájékoztatóján Esther Guluma, az ENSZ gyermekalapjának (UNICEF) regionális igazgatója.

Az igazgatónő szerint a Szaharától délre eső, szavannai térség országai az aratások közti átmeneti időszakra készülnek, amely nehéznek ígérkezik, mivel a családok már így is legyengültek és eladósodtak a 2005-ös éhínség miatt, és hozzátette: ennek első érintettjei a gyermekek.

Az UNICEF becslései szerint a Nyugat- és Közép-Afrikában élő öt év alatti gyerekek 28 százaléka súlyelégtelenségben szenved. 1,7 millió gyermeket sújtja az akut, és négymilliót a krónikus alultápláltság. Csak az alultápláltsági arány csökkentésével lehet harcolni az ötéves kor alatti gyermekhalandóság ellen, amely a térségben 19 százalékos - hangsúlyozta Esther Guluma.

Victor Aguayo, az UNICEF nyugat- és közép-afrikai táplálkozási tanácsadója szerint volt az elmúlt időszakban előrelépés a térségben, "de nem elegendő és nem elég gyors" e téren.

(forrás: MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.