Nincs elég pénz az egészségügyre. S lényegében ez a legfontosabb kényszer a politikának a változtatásra. Abban mindkét kormánypárt egyetért, hogy a jelenlegi rendszer megtartása kockázatosabb, mint maga a változás. A meglévő, de szűkös keretért azonos eséllyel kell versengenie annak az egynapos csecsemőnek, akinek életben tartásáért naponta milliókat költenek, mint a csípőprotézisre váró öregembernek.

Míg az SZDSZ a totális átalakítás mellett érvel, addig a szocialisták a meglévőt igazítgatnák lépésről lépésre. Csaba Iván közgazdász szerint a megegyezési kényszert nehezíti az alapkérdés: mit is akar a koalíció, azt, hogy egy egységes, de egyre inkább aktív szolgáltatásvásárló szerepet betöltő szervezet működjön demokratikus kontroll alatt, vagy profitérdekelt tőkeerős magánbiztosítók lépjenek a helyébe. Mindkettőnek vannak korlátai és kockázatai. Az egymással versengő koncepciók mindegyike csak részmegoldást kínál. Például nincs válasz arra, hogy mi kényszerítene egy erős egybiztosítós rendszerben zártkörű részvénytársasággá alakuló egészségbiztosítót a költségvetés betartására? (Gondoljunk csak a Magyar Televízió és a MÁV példájára, ahol rendre a költségvetés pótolja ki a hiányt.) De erre nincs megnyugtató válasz a több-biztosítós rendszer koncepciójában sem. Ráadásul a biztosítók közötti verseny a "kockázatosabb" betegek rovására érvényesülő pénzügyi ügyeskedéssé fajulhat, míg a monopol biztosító esetén könynyen elsikkadhatnak a szolgáltatást igénybe vevők érdekei.

A szocialisták a meglévő rendszert alakítanák át, megerősítve az egészségbiztosító jogosítványait. Azt, hogy mi jár, továbbra is a szakpolitika határozná meg, de hogy a meglévő keretek között kitől és hogyan vásárolnák meg, arról az egészségbiztosító döntene. Azaz a szakpolitikai feladatok megvalósítása nem kézi vezérléssel, hanem menedzseri döntéssel történhetne. A valódi biztosítóvá alakuló szervezet megszabhatná, hogy a beteg hol, milyen sorrendben juthat a kezelésekhez. Most mindezt nem teheti, a tulajdonos helyhatóságok garantáltan számíthatnak arra, hogy a lerobbant szakrendelők is megkapják a közfinanszírozást. Akkor is, ha a beteg át sem lépi a küszöböt. Nincs módja a hivatalnak fölmondani a szerződést. De elég, ha felidézzük a magánorvosok receptírási korlátozásáról szóló botrányt, amikor a kormányzat meghátrálásra kényszerült a magánorvosi rendelők ajtajából, és nem tudta elérni, hogy csak azok írjanak támogatással vényeket, akikkel erre a biztosító szerződik, és ellenőrizheti a tevékenységüket.

Az egybiztosítós rendszer megerősítésének egyik lehetséges módja az egészségbiztosító zártkörű részvénytársasággá alakítása. Ez azért is fontos, mert így rugalmasabbá és politikamentessé válhatna a gyógyítás finanszírozása. S mindkettőre szükség van ahhoz, hogy végre az óriásira duzzadt rendszer fogyókúrája megkezdődjön. A kevesebb szolgáltató mellett megszűnne a mindenkinek bárhol bármi jár gyakorlata. A betegek kizárólag meghatározott eljárási rendben juthatna a kezeléshez, s ha ő ettől eltér, akkor fizetni kell a különbözetet. Ez fedezhető a kiegészítő biztosítással. Csaba Iván szerint az egybiztosítós rendszer javítható, ha helyben az ellátások menedzselését kistérségi ellátásszervezőkre bízzák. Az egészségbiztosítót részvénytársasággá alakító munkaanyag sem zárja ki ezt a lehetőséget. Csaba Iván szerint ez lehetne a koalícióban az egyezség alapja. Pillanatnyilag sem a valódi szolgáltatásvásárlóként működő egy, sem a több biztosítónak nincsenek meg a feltételei. Így például az egyéni járulék-nyilvántartási rendszer vagy a szolgáltatási alapcsomag meghatározása.

Az SZDSZ sem veti el az egészségbiztosító átalakítását, de csak a több-biztosítós rendszer kialakítása mellett. Szerintük az üzleti biztosítók piacra lépéséig e hivatalnak kellene továbbra is finanszíroznia az ellátásokat, és azt követően is ellátni azokat, akik nem akarnak biztosítót választani.