Vegyünk egy történetet, amelynek mondjuk Kovács bácsi a főszereplője, aki kárpótlásként kapta meg ezt az erdőt. Örült a területnek, úgy gondolta jó pénz, sok gond nincs vele, tüzelő mindig kell, talán még egy kis nyúlpörköltnek való is akad majd új birtokán. Hamarosan rájött azonban, hogy a friss szerzeménnyel több a baj, mint haszon. Az állam előírja ugyanis a gondozást, a tervszerű fenntartást, a szakszerű felújítást, és még számtalan költségigényes, nyűgös hajcihőt. Ráadásul mindezek teljesítését adminisztrálni is kell, és ha netán ritkítani akar, azaz fákat kivágni, akkor azt a hivatallal engedélyeztetnie kell.

Kovács bácsinak mindehhez nem sok kedve volt, ezért megbízott egy megfelelő, papírokkal rendelkező szakembert a terület gondozásával. Ő intézte a gazdálkodási terv elkészítését, az engedélyezéseket, eleget tett a jelentési kötelezettségeknek, és elvégezte a szabályokban előírt munkát, hogy minden szabályos legyen.

Kovács bácsinak pedig rá kellett jönnie, hogy neki ebből pénze nincs, s még egy jó darabig nem is lesz. Addig legalábbis biztosan nem, amíg az előírások szerint az erdeje vágáséretté nem válik, de az a szabályok szerint még igencsak odébb van. Addig maximum egy valamit tehet: eladhatja az erdőt. Így hát kapóra jött, amikor elegáns úriemberek keresték meg faluvégi otthonában, hogy vételi ajánlatot tegyenek az erdejére. Kovács bácsi mindent aláírt, amit az ügyvéd úr az irodájában később elé tett, a szerződést nem nagyon olvasta el, nem kérdezte ki a vevőt, csak a kialkudott összeget számolta meg. Stimmelt.

Az ügyvéd úr megnyugtatta, hogy így minden törvényes, nem köthet bele az atyaúristen se, hát még valami hivatal. Nem sokkal később Kovács bácsi volt földjén profi favágók jelentek meg, és nagy teljesítményű fűrészeikkel letarolták az erdőt. Engedély nélkül, szabálytalanul.

A fakereskedő (feldolgozó) vállalkozó tulajdonképpen már törvényesen vihette el a fát, méghozzá a rendőrök orra előtt. Papírral tudta ugyanis igazolni, hogy ő csak a kidöntött fát vásárolta meg az új erdőtulajdonostól, azt a helyszínen már úgy vágja, gallyazza tovább, ahogyan akarja. Végképp nem rá tartozik, hogy a megvásárolt áruját törvényesen termelték-e ki vagy sem. Ahogyan az sem, hogy az újdonsült erdőtulajdonos befizeti-e majd az erdőszövetségnek az újratelepítésre szánt köbméterenkénti összeget.

Az új tulajdonos egyébként nem fogja átvenni azt a levelet sem, ami a hivatalból jön majd, hogy fizesse be a szabálytalan vágás miatt kirótt bírságot. A postás majd visszaviszi a küldeményt: a címzett ismeretlen. "Ismeretlenek" lesznek azok az emberek is, akik Kovács bácsit az ügyvédhez vitték. Gyakran hajléktalanokat bérelnek fel pár ezer forintért az értelmi szerzők. Egyébként se zargassák egy egyszerű szabálysértési ügy miatt.

Merthogy bűncselekmény nem történt - érvel majd az ügyvéd. A birtokon belülinek joga van eladni a saját tulajdonát. Az új erdőbirtokos is legfeljebb szabályt sért, amiért pénzbírsággal tartozik, feltéve, ha elérik valahol. A kereskedő (feldolgozó) szintúgy törvényesen vette meg a fát, hisz az erdő tulajdonosától vásárolta meg - s arról nem köteles meggyőződni, hogy engedéllyel vágták-e ki. Az ügyvéd, aki ellenjegyezte az adásvételt, szintén betartott minden szabályt.

A szakirányító erdész csak nézi a rábízott, letarolt területet és azt mondja: igazság szerint az őrzés is az ő feladata lenne, de ezt képtelenség megoldani. - Nem lehetek egész nap itt, sok területem van. Úgy tűnik, jól meg van szervezve ez az egész, szerintem még azt is pontosan tudják az ügyeskedők, mikor merre járnak a felügyelők.

- Nézze csak meg - hív a döntés határához -, a szomszéd területébe még csak véletlenül sem vágtak bele. Az erdészszakmában köztudott - magyarázza -, hogy a szabálytalan tarvágás előtt, ha az ügyeskedők nem teljesen biztosak a dolgukban, kikérik hivatalos földmérő segítségét, tisztázandó a telekhatárokat. Ha ugyanis belevágnának a szomszéd területébe, az már lopásnak, bűncselekménynek minősülne, és akkor nyomozhatna utánuk a rendőrség.

Nem akadály számukra az osztatlan közös tulajdon sem. Megszerzik az adott erdőterület tulajdonosainak névsorát, egyenként felkeresik őket: adják el nekik tulajdoni részhányadukat. Fölöslegesen nem költenek pénzt, csak addig vásárolják a résztulajdonokat, amíg ötvenegy százalék a birtokukba nem kerül. Ekkor a törvény adta lehetőségükkel élve rendelkezhetnek az egész tulajdon felett, a történet többi része pedig már a jól bevált forgatókönyv szerint zajlik. A végén erdő helyett csak puszta marad. Természetesen a társaság másik része hiába vár a pénzére, nekik csak a bírság és a telepítési költség jut. Hiszen, ha csak kisebb részben is, de egyedül ők az ismert, és elérhető tulajdonosok.

Az erdész szerint nem csak az ilyen, magasan szervezett akciók okoznak gondot a tisztességes erdőgazdáknak. A profi csalók mellett ott vannak még a megélhetési fatolvajok is.

- Teljesen más a módszerük, az okozott kár mértéke és az elkövetés jellege is. Itt nincsenek milliós autók, profi célgépek, a lopott fát leginkább kézikocsin szállítják el, és ha idejekorán felfedezik a hiányt, az erdő is megmarad. Legújabban - állítja -, a hivatásos őröknek már "segítőjük" is akad. A piti tolvajokat gyakran a profi bűnözők zavarják el, ha az általuk kinézett fák között próbálnak tüzelőt gyűjteni.

A "megélhetésieknek"egyébként jellegzetes névjegyük van. Ők a fát derékmagasságban vágják ki, ahogy a legkényelmesebb, és hagynak bőven legközelebbre is. A profik párban, szakszerűen talaj fölött döntenek, és nem hagynak lábon semmit sem.

Az állam elõírja a gondozást, a tervszerû fenntartást