Egyre kevésbé igaz az a sommás megállapítás, hogy az egyházak nem akarnak foglalkozni az ügynökmúlttal. Vannak, amelyek tényleg nem, de olyanok is, amelyek legalább a kezdőlépéseket megtették már. Az evangélikus egyház például bizottságot hozott létre a múlt feltárására, az Evangélikus Belmissziói Baráti Egyesület pedig könyvet adott ki Igazság és kiengesztelődés címmel. A tanulmánykötet a múlt feldolgozásának lehetőségeit és nehézségeit elemzi.

Bogárdi Szabó István református püspök a könyvbemutatón tartott előadásában hangsúlyozta: a rendszerváltás után újjászerveződő egyházaknak sem erejük, sem energiájuk nem volt arra, hogy szembesüljenek a közelmúlt kérdéseivel. Kényszerhelyzetet teremt, hogy egyre fogyatkozó szerepük és tekintélyük miatt az egyházaknak megújulásra van szükségük. Ehhez társul a felismerés, hogy a megújulás egyik fékezőereje a közelmúlt tisztázatlansága.

Azt is látni kell - folytatta a református püspök -, hogy 1948 után az egyházakat a marxista utópia ellenségeinek tekintették, és az ügynökhálózatot működtető szervezetekben állami alkalmazottak dolgoztak. Mindez paradox helyzetet szül. Az egyházak önmagukban nem tudnak teljes körű feltárást végezni, hisz a múlt vizsgálata nem csupán az egyházakat érinti, kívülállóknak viszont csak azzal a feltétellel adhatnák át ezt a feladatot, ha lemondanának a számukra fontos hitelvi, teológiai és erkölcsi szempontokról.

Csepregi András evangélikus lelkész, a könyv egyik szerzője tanulmányában arra hívta fel a figyelmet, hogy az egyházak késlekedése szorosan összefügg a pártok magatartásával. Eddig egyik kormányzat sem érzett magában annyi erkölcsi erőt, hogy szembenézzen saját politikai elitjének titkosszolgálati múltjával. A lelkész szerint bal- és jobboldalon egyaránt túl sok az érintett: fontos emberek, akik nélkülözhetetlenek a késhegyig menő pártpolitikai küzdelmekben. Az egykori ügynököknek érdekük az állandó csatazaj, így a harci helyzetre tekintettel aljas politikai támadásnak minősíthetik az ellenoldalról kezdeményezett tisztázási kísérleteket. Amíg mindenki találhat magának közösséget, ahol "jó ügynöknek" tekintik, addig a politikai elit nem fogja szorgalmazni a múlt megismerését. Minél inkább ragaszkodik ügynökeihez az egyik oldal, annál kevésbé mondhat le ügynökeiről a másik, a múltfeltárás pedig periférikus ügy marad.

A "jó ügynökök" számára létrejött térben - vélekedik Csepregi András - menedéket találhatnak az egyháziak is. A politikai kettéosztottságra reflektáló közbeszéd szinte készen kínálja az önvédelemre használható fordulatokat. A múlt év elején kiszivárgott ügynöklistán szereplő egyházi vezetők közül többen is ennek megfelelően érveltek. Egyebek mellett arra hivatkoztak, hogy az egyházellenes hatalom kényszerére írták alá a beszervezési nyilatkozatot, és ma a hajdani egyházellenes erők szivárogtatják ki a neveket.

Tiszta sor: ahogyan egykor, úgy most is az egyházak ellenségei akarják kellemetlen helyzetbe hozni az egyházakat, de nem szabad engedni a provokációnak, a személyekre szóló vádak visszautasítása egyúttal az egyházak védelmét is szolgálja. Az evangélikus lelkész úgy tapasztalja, hogy ez a beszéd eléri célját, és a volt ügynökök köré védővonalat épít az egyház népe.

Köbel Szilvia közjogtörténész olyan dokumentumokat publikált a könyvben, amelyek bizonyítják, hogy az egyházi vezetők esetenként nem félelemből, hanem önszántukból működtek együtt a pártállam hatalmi intézményeivel.

Konklúzió: ha valaki nekilát vizsgálni az ügynökmúltat, akkor a vétkesek, cinkosok és áldozatok szövevényében mindenre bőséggel találhat példákat. És mindennek az ellenkezőjére is.