Nem mond le a főigazgató a lázadó Operában

Nem foglalkozik a lemondás gondolatával Hegyi Árpád Jutocsa, a Magyar Állami Operaház (MÁO) főigazgatója, akit az elmúlt napokban közvetlen munkatársai közül többen is távozásra szólítottak fel - a főigazgató szerdán nyilatkozott az MTI-nek.

"Most kell igazán kapitánynak lenni" - mondta Hegyi Árpád Jutocsa arra a kérdésre válaszolva, megfordult-e a fejében, hogy idő előtt lemond vezetői tisztségéről. Hangsúlyozta: a "lázadókkal szemben" következetesen kiáll a dalszínház modernizációjáért, és a legjobb tudása szerint folytatni kívánja a tavaly augusztusban megkezdett munkát.

A főigazgató kitért az elől a kérdés elől, hogy ő személy szerint felelősnek érzi-e magát a kialakult helyzetért. Mint mondta, csütörtöki sajtótájékoztatóján részletesen beszámol elképzeléseiről, s áll az újságírók rendelkezésére. Az MTI tudósítója a főigazgatóval az Operaházban rendezett Márk Tivadar-díj átadási ünnepsége után beszélt.

Keveházi Gábor balettigazgatója pénteken szólította fel lemondásra a főigazgatót, mivel szerinte az hozzá nem értő módon csökkentette a bemutatók és balettek számát, s teljesen önhatalmúan belenyúlt az Operaház, a Nemzeti Balett 2006-2007-es műsortervébe, anélkül, hogy vele előzetesen egyeztetett volna. Hétfőn pedig Kesselyák Gergely főzeneigazgató fordult levélben a dalszínház főigazgatójához, mert ő is elfogadhatatlannak tartja a jövő szezon tervezetét, amelyben 52 előadást hagynának el, s az Operaház így mindössze 265 előadást tartana.

Az Operaház vezetőivel kedden tárgyalt Bozóki András kulturális miniszter az intézményben kialakult helyzetről, de a tárca azt közölte, hogy a minisztérium vezetése nem kíván beavatkozni az intézmény vezetőinek szakmai kompetenciájába.

Eközben Hegyi Árpád Jutocsa főigazgató és az általa kinevezett vezetői gárda visszahívását kezdeményezték Bozóki András kulturális miniszternek írt keddi levelükben a Magyar Állami Operaház Közalkalmazotti Tanácsának tagjai is.

(MTI)

Hegyi Árpád Jutocsa
Hegyi Árpád Jutocsa
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.