Egymással küzd a három berlini dalszínház
- Én Németországban szocializálódtam, de mindenhol kilógok kicsit a sorból: itt túl temperamentumos vagyok, Magyarországon túl német. De talán ennek köszönhetem, hogy nyitott vagyok a különféle kultúrák iránt - mondja a 45 éves intendáns, aki Strauss A rózsalovag című művének rendezésével aratott nemrég kritikai elismerést.
Homoki 2003 óta áll a Komische Oper, a három berlini operaház egyikének élén. A verseny kíméletlen, a német fővárosban rengeteg a színház, a három operaház is egymástól csalja el a látogatókat. A racionalizálás és a költségcsökkentés jegyében nemrég összevonták a hármat egyetlen alapítványba, megszüntették a külön balettegyütteseket is, így évi 25 millió eurót kellene megspórolni: ha nem megy, marad az egyik színház bezárása vagy kettő összevonása.
- A Komische Oper speciális helyzetben van - magyarázza lapunknak Homoki. - Miközben az egykori Kelet- és Nyugat-Berlinnek is megvolt a saját, elismert operája, a Staatsoper, illetve a Deutsche Oper, ennek a háznak más funkciója volt: inkább zenés színházat műveltek, ahol nagy hangsúlyt fektettek nemcsak az énekre, hanem a játékra is.
Ezért is ragaszkodnak például ahhoz, hogy a Komische Operben minden darabot németül adjanak elő. - Az eredeti nyelv mániája az elmúlt ötven év terméke, amely lehetővé teszi, hogy a nemzetközi sztárok bárhol felléphessenek, mert csak egyszer kell megtanulniuk egy szerepet. Én ennek nem vagyok híve. Fontosnak tartom, hogy az énekesek érthetően énekeljenek, és így a közönséggel is meghittebb viszonyba kerüljenek.
Talán ezért szerepel a repertoárban sok német darab, Händeltől Mozarton át Richard Straussig. Próbálkoznak újfajta műfajokkal is, játsszák Piazzola tangó-operáját, és nemrég egy Hip-H'opera is műsorra került (ez a Cossí fan tutte és a rap ötvözete, 14-25 év közti fiatalok bevonásával, akik táncosként vesznek részt az előadáson). Működtetnek némafilmmozit, és feltűnnek a közönségdarab-klasszikusok is. De a túléléshez így is komoly fővárosi támogatásra van szükség: évi 33 milliós költségvetésüknek csak 12 százaléka származik a jegybevételből, a többit az amúgy súlyosan eladósodott főváros teszi hozzá. - Próbálkozunk szponzorokkal is, Berlin azonban nincs jó helyzetben: sok a színház, kevés a nagyvállalat. Emellett viszonylag alacsonyak a jegyárak, és jóval kisebb a hagyományos polgárság, mint mondjuk Münchenben, ahol hajlandók nagyságrendekkel többet áldozni a kultúrára.
Homoki ennek ellenére optimista: a sztárénekesekben ugyan nemigen bízik, de a Komische Oper vonzza a jobbnál jobb német és külföldi rendezőket. - Nem érdemes egy-két előadásra szerződtetni valakit, én a társulat egészében hiszek, hiszen csak így lehet megbízhatóan magas színvonalon teljesíteni. A feladat inkább az új operaközönség megtalálása - mondja, és ennek érdekében látszólag semmilyen eszköztől nem riad visz-sza. A Komische Operről az utóbbi két évben valószínűleg többet írt a berlini sajtó, mint a két másik operaházról együttvéve. A katalán Calixto Bieto két rendezése, Mozart Szöktetés a szerájból és Puccini Pillangókisasszony című művének modernizálása óriási vihart kavart. - A szex vagy az erőszak nem marketingfogás, nem ezzel szeretnénk becsábítani a fiatalokat az operába. Olyan darabokat kell választani, amelyeknek a mai világban is van üzenetük. Miért kellene most is épp úgy előadni egy Mozart- vagy egy Puccini-művet, mint ötven-száz évvel ezelőtt? Persze fennáll a veszélye, hogy a régi közönség egy-egy ilyen darab láttán megfutamodik, de az igazi színházrajongók általában kitartanak - érvel Homoki, és még azt is megkockáztatja: nem lehet mindig a nézők ízlését kiszolgálni, ennél többet, hitelesebbet kell nyújtani.
Mindehhez csupán 35 főállású énekes áll rendelkezésre, hozzájuk szerződtetnek vendégeket. A darabokat is úgy választja, hogy ne egy-egy énekesre, hanem a társulatra legyenek szabva. Fontos, hogy az énekesek játszani is szeressenek, ne csak a hangjukat jól kiengedni. Homoki szívesen rendezne egyszer a budapesti Operaházban is, de csak akkor, ha teljesen szabad kezet kapna, és persze ha a társulat is nyitott lenne az elképzeléseire.
- Egyszer egy észak-európai országban már megjártam, az énekesek annyira el voltak telve maguktól, hogy minden új koncepciót elutasítottak - emlékszik némi keserűséggel. Nem is tartoztak az opera európai megújítói közé: Homoki ide csupán az amszterdami, a müncheni és a barcelonai operát sorolja. Kelet-Európában is vannak ígéretes kísérletek, de nem ott, ahol gondolnánk, hanem Rigában.
