Európa-szerte terjed a fair trade

Egyre kiterjedtebbé válik Európában, de világszerte is az úgynevezettméltányos kereskedelem (fair trade), ami a hátrányos helyzetű,elsősorban a harmadik világ termelői számára igyekszik javítani azértékesítési feltételeket. A mozgalom Magyarországon is szélesedőbenvan.

A fair trade azt jelenti, hogy a nemzetközi non-profit szervezetek közvetlenül a harmadik világbeli termelőkkel kötnek szerződéseket, amelynek legfontosabb pontja, hogy a termékek árát a világpiaci ártól függetlenül, az előállítási költség alapján állapítják meg. Ugyanakkor meghatározzák az előállítás módját: tiltják például a gyermekmunka alkalmazását, környezetvédelmi intézkedéseket kötnek ki, és ezek betartását ellenőrzik is.

Európában az elmúlt két évben dinamikusan nőtt a fair trade termékeknek - jellemzően kávé, banán, csokoládé, kézműves termékek - az érékesítése, 49 százalékkal 616 millió euróra. Nagyjából hasonló mértékű volt a növekedés az Egyesült Államokban is. Ausztriában - ahol az élelmiszer-értékesítés alapvetően stagnál - tavaly 62 százalékkal 25,6 millió euróra nőtt a fair trade címkével ellátott termékek értékesítése, az idén 40 százalékos növekedés várható, 35 millióra - mondta szerdán Bécsben sajtótájékoztatóján a Fairtrade Österreich ügyvezető igazgatója, Georg Gruber.

A termelők számára a magasabb - az általános 10-12 százalék helyett 30 százalék körüli - árrést a nemzetközi fair trade szervezetek úgy biztosítják, hogy a termékeket a kereskedelmi közvetítők kihagyásával közvetlenül a forgalmazóknak juttatják el. A befolyó összegből a szerződések értelmében a termelők kötelesek közösségeikben oktatási, szociális, környezetvédelmi programokat finanszírozni.

Európában jelenleg 55 ezer szupermarketben kaphatók fair trade címkével ellátott termékek. Csehországban és Szlovákiában is van már egy-egy ilyen üzlet, a fair trade őshazájának számító Nagy-Britanniában, Franciaországban és Hollandiában pedig már hipermarketekben és gyorséttermek kávékínálatában is megtalálhatók az ilyen termékek. Míg 2003-ban 150-féle terméket forgalmaztak a fair trade láncban, 2004-re ez a szám már 834-re nőtt.

Az európai "világboltokat" tömörítő hálózat (Network of European Worldshops) honlapján található adatok szerint forgalmuk az 1999-es 115 millió euróról 2001-re már 150 millió euróra nőtt. Nagy Britanniában a méltányos kereskedelem forgalma az 1998-as 16,7 millió fontról 2004-re 140 millió fontra nőtt, a legnagyobb német fair trade cég, a Gepa forgalma saját adatai szerint 2004-ben meghaladta a 35 millió eurót.

Magyarországon a Nyugat-Európában évtizedek óta működő fair trade népszerűsítése a Védegylet és több más magyar civil szervezet kezdeményezésére indult el.

Szombaton a „Méltányos Kereskedelem Napját” tartja hat civil szervezet a budapesti West Balkán kocsmában (VIII. kerület, Kisfaludy u. 36.) délután kettőtől estig. A programban lesz beszélgetés a gyerekmunkáról, például arról, hogy hol készültek a labdák a német foci világbajnokságra. Délután öttől arról lesz szó, hogy mit tehetnek a méltányos kereskedelemért az iskolákban a tanárok és a diákok. Egész nap filmeket vetítenek, biotermelők mutatkoznak be, ismertetik a közösség által támogatott élelmiszertermelést, pörkölnek kávét és közben világzenei DJ-k lépnek fel. A programot a Planet Alapítvány, a Védegylet, a Rügyecskék Alapítvány, az Útilapu Hálózat, a Tudatos Vásárlók Egyesülete és a Zöld Fiatalok Egyesület szervezte.

(forrás: MTI)

Fait trade alsónemût reklámozó tüntetõk a Londoni Tõzsde elõtt 2006. márciusában
Fait trade alsónemût reklámozó tüntetõk a Londoni Tõzsde elõtt 2006. márciusában
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.