Változás után kiáltottak egyes résztvevők, és reformot ígért Vizi E. Szilveszter elnök is. Ez annál is időszerűbb, mivel a szükséges reformokat a tavaly megválasztott vezetés már akkor megígérte. Ehhez a közgyűlés felhatalmazása kellett, amit a most beterjesztett tervezet - benne az alapszabály-módosítással - meg is kapott. Így az Akadémia októberre összehívott rendkívüli közgyűlése után a megújulás végre nagyobb sebességfokozatra kapcsolhat.

Sokan az igazi változtatások gátjának az Akadémia jogállásáról rendelkező törvényt tartják, amelynek módosítása rég napirenden van. Ez még a kilencvenes években született, és fő vívmánya az MTA autonómiája, ami függetlenséget ad a testületnek. Ebből Vizi E. Szilveszter sem enged, mondván, a mindenkori kormányoknak szükségük van egy olyan fórumra, amely gazdasági és pártpolitikai érdekektől függetlenül önálló véleményt tud kialakítani.

A törvény létrehozásában nagy szerepet vállalt egykori elnök, a 93 éves Kosáry Domokos is óvott az elhamarkodott módosítástól a mostani közgyűlésnek írt levelében. A történész a törvényben lefektetett két sajátosság, az MTA kutatóhálózata és az akadémikusok tiszteletdíjának megtartása mellett érvelt.

"A törvénynek az MTA és intézeteinek viszonyát érintő részeit már 1997-ben is meg szerettük volna változtatni" - így emlékezik vissza Glatz Ferenc. A Kosáryt követő elnök szerint ma úgy tűnik, mintha a hazai tudománypolitikában az MTA lenne a reform fő ellenzője, holott épp az Akadémia vetette fel a változások szükségességét, és hajtotta is végre 1996-tól intézeteinek konszolidációját, miközben a szakminiszterek - Magyar Bálinttól Pokorni Zoltánig - elzárkóztak az egyetemi tanszékek felülvizsgálatától. - Miközben tehát az Akadémián a minőség felé mozdultunk el, az egyetemeken megfelelő beruházások nélküli, felelőtlen tömegesítés zajlott, bár sajnos 2002 óta az akadémiai kutatóhálózatban is leállt a korábbi korszerűsítés - állítja a volt elnök. A tudományáganként kialakult intézethálózatot Vizi E. Szilveszter sem tartja jelenleg alkalmasnak elegendő uniós pénz megszerzésére, ezért intézetcsoportokat, konzorciumokat alakítanak ki belőlük.

Az MTA-t érő támadások jó része a tagság privilégiumait - így az élethossziglani akadémiai pótlékok rendszerét - érinti. Glatz Ferenc szerint a világ minden akadémiáján halálig tartó tagság van. Az MTA-tagságot megszerezni viszont az egyik legnehezebb a világon, a jelölteknek több disszertációt kell írniuk, és egyéb feltételeknek kell megfelelniük. Ráadásul az ilyen "kiválósági pótlékok" már 1831-től léteznek, ez tehát nem "sztálini sajátosság". Ahogy az intézethálózat sem, amely elfogadott kutatásszervezési forma.

Az MTA vezetése tavaly óta adós egy tudománypolitikai stratégia bemutatásával, ami - úgy tudni - elkészült, csak épp a közvélemény nem tud róla. Állítólag a vagyongazdálkodás is átláthatóbbá vált, bár ennek teljessé tételéhez törvénymódosításra volna szükség.

Az Akadémia sokszor bírált belső - tudományos osztályokból álló - szerkezetét és a hivatali apparátust viszont e nélkül is karcsúsítani lehet. Vizi. E. Szilveszter a jelenlegi 11 osztály helyett négy területtel - élő és élettelen természettudományi, bölcsészeti és társadalomtudományi - számol, ami tetemes leépítést jelent, vélhetően már jövőre.