Hiszen az még nem botrány, ha néhány gyerek pár percre magyartesztlap nélkül marad, vagy ha feladatmegoldás közben pótolják a hibás tételsorokat a német nemzetiségiérettségin. Baj nem történt, de üldögél valahol egy hivatalnok, akit azért nem árt irgalmatlanul leteremteni. Ráadásul "érettségi botrány" akkor is lett volna, ha még ennyi zűr sincs. Minden körülmény erre predesztinált: a példátlan biztonsági intézkedések, a rettegés, hogy mi lesz, ha megismétlődik a tavalyi - úgy tűnik, végleg feltáratlanul maradó - kiszivárogtatás, s legfőképp az a tény, hogy titkon a fél ország arra számított, botrány lesz. Az érettségi politikai ügy lett ugyanis. Az oktatáshoz mindenki ért, így annak megítéléséhez, hogy kompetens-e az oktatási kormányzat, nem szükségeltetnek olyan ismeretek, mint ha például az államháztartás körüli vitában akarnánk állást foglalni.

Ha utánagondolunk, láthatjuk: az elmúlt egy évben sok mindenről beszéltünk, de arról szinte semmit, hogy jó-e az új érettségi. Az unásig megtárgyaltuk, hogy mennyivel egyszerűbb volt, míg a rádió olvasta be a három választható témát irodalomból, bezzeg ezek a mostani feladatlapok ellophatók és elronthatók annak rendje s módja szerint. De hallottak valaha, valakit arról értekezni, hogy mi van azon a feladatlapon? Pedig ez a lényeg: ahogy tavaly, úgy idén is kifejezetten érdekes, a megszerzett tudást és a kreativitást is mozgósító, átfogó feladatsort kaptak az érettségizők. Csupa olyasmit kérdeztek tőlük, amire ha jól felelnek, bizonyítják, hogy érettek a továbblépésre, az önálló tanulásra, a specializálódásra.

Végtelenül igazságtalan tehát, hogy most "érettségibotrányt" emlegetünk, miközben maga az érettségi az egyetlen, ami ebből a rendszerből az eredeti tervnek megfelelően működik. Felkészültséget és nem lexikális tudást mér, gondolkoztat és nem felmondat. Jó.

Elégedettségre viszont semmi ok. Hiszen eltelt egy év, és a feladatlapok titkosságán kívül - amit kopogjunk is le gyorsan - semmit sem sikerült megoldani. Legelőször is botrány, hogy miközben az emelt szintű érettségi lényege szerint a maturandus ismeretlen tanárok előtt a többiekénél nehezebb feladatokat old meg, a tárca képtelen garantálni, hogy a bizottságban semmiképp se legyen benne a felkészítő pedagógus. Sérül tehát az esélyegyenlőség elve. De ennél is nagyobb botrány, hogy a kétszintű érettségi funkcióját továbbra is megkérdőjelezi a felsőoktatás nyers anyagi érdeke. Sok a hallgatói hely, viszont évfolyamonként egyre kevesebb a gyerek, így aztán nem csoda, hogy továbbra is csak a legkurrensebb szakokon követelmény az emelt szintű vizsga.

A hosszú távú következményeket innen már nem nehéz megjósolni. Még több diák, még alacsonyabb felsőoktatási színvonal, amit ha megfejel az épp most bevezetendő bolognai rendszer már érzékelhető szétzilálása, kivédhetetlen a magyar értelmiség teljesítményének végzetes romlása. Ismétlem: e pillanatban nincs igazi botrány. De ha így megy tovább, lesz.