Café d'Europe

A Café d'Europe rendezvényét - melynek keretében ma Európa huszonhét országának huszonhét kávéházában író-olvasó találkozók zajlanak, hogy a résztvevők az európai kultúra sokszínűségéről beszélgessenek, és európai történeteket írjanak -, miként magát az Európa-napot, melyhez kapcsolódik, bizonyára nem véletlenül időzítették május 9-re.

A korábban "A győzelem napja"-ként ismert dátum a második világháborút lezáró fegyverletételre emlékeztet, s bár akkor győztesek álltak szemben méltán vesztesekkel, ma nem győztesekként és vesztesekként kell emlékeznünk immár, hanem egy olyan földrész polgáraiként, amely nem akar többé győzteseket és veszteseket. Nem akar legyőzni, legfeljebb meggyőzni másokat, és versenyezni is remélhetőleg csak annyiban, amennyiben a vetélkedés a szabadság részeként nem kizárható, és az ember személyiségének kiteljesedését szolgálja. Mert Európa elsősorban békében kíván élni: nyugalmat kíván polgárainak és nemzeteinek, miként más földrészek lakóinak is.

Európa ma, gazdasági teljesítményét illetően a világ más központjaihoz képest alulmarad, demográfiailag hanyatlik, nyitottsága miatt törékeny és sebezhető, identitása kissé bizonytalan. Olyan Európát volna jó látni, amely azonosságtudatát saját hagyományaiból építi fel, s nem szövetségesével szemben definiálja. Nem a kultúrfölény szellemében tekint Amerikára, ám vele közös értékeinek védelmében világosan kijelöli határait, mi az, ami nem európai: például a fundamentalista terror, a női nemi szerv csonkítása, a kirekesztés, és a szólásszabadság korlátozása.

Európa az, amikor egymástól eltérő, sőt egymással szemben álló véleményű személyek egy asztalnál ülnek, mert tudják, hogy beszélgetniük kell egymással, s noha nem értenek egyet, és nem is fognak soha egyetérteni bizonyos dolgokban, elviselik ezt az állapotot, és közösen keresvén, megtalálják azt, amiben mégis képesek szót érteni. Mert Európa annak felismerését is jelenti, hogy hagyományőrzés, szabadelvűség és szociális érzékenység nem vagylagosan, s különösen nem kizárólagosan vannak jelen a bölcs ember gondolkodásában, mert a világ, s a társadalomban élő ember érzései és értékrendje sem írható le általában egyetlen ideológia mentén. S Európa az a hely, ahol a magunk igazságába vetett hitünket és a pátoszt, halandóságunk tragikumának és létünk talányainak tudatában némi alázat és irónia kell, hogy ellensúlyozza.

Olyan Európában szeretnék élni, ahol a politikai, vallási nézetkülönbségek kezelési módja nem a gyilkosság, a fenyegetés, a lenézés, és nem a másik véleményének elhallgattatása, ám nem is tesz úgy a politika és a média, mintha nem lennének jelentős civilizációs-kulturális különbségek a világ egyes térségei között. Nem tesznek úgy, mintha nem lennének az eltérő vallások és társadalmi csoportok, többség és kisebbség, vagy akár egymásnak okozott traumák emlékét hordozó nemzetek között súlyos feszültségek. Európa azt jelenti, hogy megpróbálunk e feszültségekkel felnőtt módjára szembenézni, velük együtt élni, és melléjük helyezni az európai totalitarizmusok múltán, korunk kétségbevonhatatlan tapasztalatát: a törékeny individuum tisztelete nélkül nem lehet világunkban civilizált dialógus, még akkor sem, ha tiszteljük népek és vallások kollektív hagyományát.

Európa azt jelenti, hogy megpróbáljuk a szociális feszültségeket enyhíteni, s nem naivan arra gondolunk, hogy a piaci viszonyok között maguktól megoldódnak (vagy legyintünk, például hajléktalanügyben, hogy az állam majd megoldja helyettünk). Európa azt is jelenti, hogy politikai, vallási, sőt talán civilizációs kihívásokról - például az iszlám világban (s a hivatalosan tizenötmilliósra becsült európai iszlám kisebbség körében is) jelentkező fundamentalizmusról - nem mondjuk könnyelműen azt, hogy pusztán szociális feszültségek állnak a hátterükben, igaz, azt sem mondjuk, hogy immanens sajátossága ez az iszlámnak, mert a múló idő megcáfolhat bennünket. Európa számomra azt is jelenti, hogy nem ismételgetjük könnyes szemmel felvilágosodott alapelveinket, hanem kitöröljük a könnyeket szemünkből, és szembenézünk az Európát esetleg fenyegető veszéllyel, és azzal, hogy nincs minden kérdésre válaszunk. Európa azt is jelenti, hogy körültekintően mérlegeljük a saját igazunkat és korlátjainkat, valamint mások igazát és korlátjait, de azt is kell jelentenie, hogy cselekszünk is, ha szükséges. Ha nincs más választásunk, és tapasztalataink, valamint emberi szolidaritásunk úgy kívánja, világossá tesszük, mi az, amiben kompromisszumképesek vagyunk, és mi az, amiben nem. És ha kell, szövetségeseinkkel együtt megvédjük a magunk és más individuumok életét, szabadságát és méltóságát azoktól, akik azt fenyegetik. Mert vannak univerzális emberi jogok, melyek felülírják a nemzeti szuverenitást. Másrészt meg kell tanulnunk a valóság leckéjét is: nem mindig a kisebbségnek van igaza, gondoljunk csak az észak-írországi, vagy a baszkföldi terrorizmusra.

Borús témák ezek, ám mi kávéházba jöttünk, ama huszonhét kávéház egyikébe, melyek Európa-szerte részt vesznek e mai társasjátékban. Mert ne feledjük: életünk - akármely néphez, valláshoz tartozunk, s akármely eszme hívei vagyunk is - halandók élete, akik e véges adományt csak társasjátékokkal viselik el, legyenek bár hívők vagy agnosztikusok, s játsszák e játékokat akár embertársaikkal, mint a kultúrát, akár Istennel, mint a vallást.

Társasjátékot csak a szabályokat betartva lehet játszani: ez is Európa. A kávéház pedig az a hely, ahol nézeteinket szenvedélyes vitákban is képviselhetjük, ám indulatos szóváltásaink során sem szoktuk egymást bántalmazni. Ennél többet embertársainkkal együtt magunktól sem remélhetünk, ennél kevesebbet azonban nem érdemes remélnünk.

E mai játék helyszínei közül jómagam a párizsi Café Les Deux Magots-ot, a berlini Café Einsteint, és persze a Centrál kávéházat ismerem, a nemzetközi rendezvény budapesti helyszínét, ahol kedd esténként például írók jönnek össze, hogy beszélgessenek, egyenek, igyanak - mely egyébként a kultúraközi dialógus egyik legfontosabb eszköze is -, és mondhatni: a nyelvvel játsszanak társasjátékot. Jobb helyszínt, mint ez, nem is tudok elképzelni, hogy javaslatot tegyek, nevezzük eztán az Európai Uniót is inkább Európai Kávéháznak. Hangulatosabban, szabadabban cseng e név. Nekünk, kelet-közép-európaiaknak 1989 előtt bőségesen kijutott egy csapataival ideiglenesen itt állomásozó unióból, mely nem szerette a kávéházakat. Mi tagadás, mi sem szerettük őt.

A szerző író, a Szombat főszerkesztője, a Café d'Europe budapesti rendezvényének egyik résztvevője.

- Ugyanonnan jöttünk, ahonnan a kávé. Minket is befogadnak?
- Ugyanonnan jöttünk, ahonnan a kávé. Minket is befogadnak?
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.