Mára e hatalmas víztömegből alig maradt valami. A politikát a beszáradás katasztrófája fenyegeti. A beszűkült partok között vékony erecske kanyarog, amelyet kíváncsi katasztrófaturistáknak politológusok mutogatnak: "hát ez volt az, amitől eleink annyira féltek, ami annyi remény forrása volt, s annyi bajt okozott". A pártok partra vetett halakként tátognak. Új vizek után kell nézniük, ha élni akarnak, netán maguknak kell vizet fakasztaniuk valamiből. Varázspálcájuk, a média mindenesetre már megvan hozzá, s előbb-utóbb kőszikla is kerül valahonnan.

A pártok szinte mindenütt, ahol vannak még, azzal kísérleteznek, hogy túllépjenek a politikán. Túl önmagukon. Túl a többi pártokon. Túl a parlamentáris demokrácián. Transzban vannak. Önmagukon kívülre szeretnének kerülni. Többé akarnak válni önmaguknál. Több-mint-párttá, amelyet több-mint-politikusok vezetnek, és amely több-mint-politikát folytat. Ennek megfelelően több-mint-kormányzati hatalmat és több-mint-választási legitimációt igényelnek maguknak, s persze, ha már, akkor nem is egyetlen választási ciklusra, hanem egyszer s mindenkorra.

A túlhaladásnak - a politika transzcendentálásának - módja minden esetben esztétikai, mivel nem a politikai közösség értelmére, belátására, meggyőzésre épül, hanem a tömegérzelmek kiváltására, az érzéki és élményszerű hatásosságra, eszközeit pedig a mediatizált tömegkultúra piaci terjesztésének eszköztárából kölcsönzi. A túlhaladás iránya azonban már eltérő. Alapvetően kétféle irányultságról beszélhetünk, ezeken belül persze nagyon sokféle kombinációval és elágazással. Az egyik nagy irány a politikai közösség "spiritualizálása", vallási újraalapozása felé mutat, többé-kevésbé erős fundamentalista, eszkatologikus keresztény vagy manicheista felhanggal.

A politikán túlhaladás a másik nagy iránya a "semleges", színtelen, szagtalan szakmai racionalitás uralmát ígéri, mely számsorok, könyörtelen statisztikai adatok, makacs tények, szakértő politikusok és még szakértőbb kormányok képében jön el megváltani e nyomorú világot a politikától. Mellékes, hogy a szakemberek az egyik oldalon a piacgazdaság vastörvényeit állítják szembe a kiszámíthatatlan, kapkodó, választási ígéretek méla foglyaként vagy ideológiák láncos rabjaként tántorgó politikával, a másikon pedig, mondjuk, a bioszféra törvényeit szegezik szembe a profitmaximalizálás esztelen piaci logikájával és az ezt kiszolgáló politikával.

Persze, akár a vallási hit salto mortaléjával próbálják meghaladni a racionális legitimációra épülő politikát, akár a "semleges" vagy "objektív" szakmai tudás racionalitásával mennek neki az ideológiák és érdekek rángatta politika szakszerűtlenségének, a transzpolitika egyik esetben sem a politika, hanem csak a képviseleti demokrácia, a demokratikus politizálás megszüntetését ígéri. Politikai igazságból sokféle van, ám az az igazság, amely a politika fölé helyezkedik, egy és oszthatatlan, és politikai értelme éppen a pártos politikai igazságok diszkvalifikálásában áll. A politikával szembeállított igazság nem megvitatható, csak kinyilatkoztatható. Az igazság - az igazság. Nincs apelláta. Csak az nem egészen világos, hogyan kerül "az" Igazság emberek kezébe? Honnan ered? Ki ruházza épp őrájuk és nem másokra? Hogyan képviselhetik "az" Igazságot emberek más emberekkel szemben? De hát, végtére is ki mondta, hogy a szakemberek - emberek? Ám ezek csak részletkérdések. Nyilvánvaló, hogy "az" Igazság mindig felülről jön és mindig megtalálja, akit keres - kinyilatkoztatóját ugyanis.

A politikán kívülről eredő tudás (vallási tudás, ökonómiai tudás, informatikai tudás, ökológiai tudás) letéteményesei maguk is csak kívülről jöhetnek a politikába, vagy - ha már ott vannak - egyszeriben, megvilágosodás-szerűen magukban ismerik föl a "kívülről jöttet", a "küldöttet", az "angyalt". S ha már egyszer jöttek, ha elszánták magukat az emberiség politikától való megváltására, erre az igen nagy áldozathozatalra, nyilván nem azért, hogy elkeveredjenek az emberekkel, ezekkel az esendő, izgága, mindent mindenkinél jobban tudó politikai lényekkel, hanem azért, hogy megmutassák vagy kihirdessék nekik az Igazságot, mely egy és oszthatatlan: a piaci racionalitás gazdaságigazságát az egyik, a piacellenes lélekközösség spirituális igazságát a másik oldalon. Fő, hogy ők hirdethessék, ők kerülhessenek a politika - a többi párt és a pártos választók - fölé, ők istenüljenek, hogy politikai alapon senki emberfia ne kérdőjelezhesse meg ostoba kérdéseivel magasabb igazságukat és üdvözítő ténykedésüket.

Nagyjából e két irányból közelednek a szakértők a politikához most, közvetlenül a választások után is. Az egyik irányból a pénzügyi bölcsek, a napkeleti háromkirályok érkeznek összevont szemöldökkel a pirosan rugdalózó politikai újszülötthöz, hogy zord tekintettel az ölében ketyegő költségvetési bombára mutassanak és elmagyarázzák neki, hogyan kellene gyorsan és szakszerűen hatástalanítani. A másik oldalról a karizmatikusok, a Hit Lovagjai, a Gyógyító Királyok, a Lélek Orvosai, a Beteg Nemzettest kúrálói sietnek az újszülött, e hülye kis vörös béka, a globalizáció és a plutokrácia nászából született torzszülött felé, hogy a transzcendens Nemzet-Isten tolmácsául szegődve Mohácsot sikoltsanak és nemzethalált hörögjenek arra az esetre, ha a béka nem takarodik el haladéktalanul a Nemzet útjából.

A transzpolitikus saját személye és pártja politikafölöttiségének kihirdetésével többletlegitimációt szerez, ezen az új alapon pedig új kritériumokat szabhat saját politikai tevékenysége - tettei és felelőssége - megítéléséhez is. Őt, a több-mint-politikust, aki több-mint-politikát csinál (mit érdekelné őt a politika maga?), most már nem lehet aktuális, pillanatnyi, helyzetről helyzetre változó politikai kritériumok alapján megítélni. Ahhoz most már föl kell emelkedni arra a magasabb szintre, ahol ő tanyázik, az örök spirituális értékek szintjére, ahol az ő megítélése egyben az egész lelki közösség (írd és mondd: kettőmillió-háromszázötvenezer lélek!) megítélését is jelenti. Ezen a magasabb - lelki! - szinten nincs kudarc és nincsen siker, nincs győzelem és nincsen vereség, a politikus tehát kikezdhetetlenné válik, hacsak undokul és kisszerű módon le nem rángatják őt a maga emelte Ég magasából a politika mocsarába. Na de azt próbálják meg! Ámde épp azért menekült kúszva az Égbe, hogy ne érhessék el őt efféle mocskos kezek, hogy a lehető legmesszebbre kerüljön mindenféle szánalmas politikai felelősségre vonás és elszámoltatás hatósugarától. Végtére ő nem is politikai, hanem metafizikai felelősséget vállalt övéiért, a lelki közösségért, amely maga is odafönn van, az Égben lakozik, túl minden politikán, az ésszel elérhetetlenben és fölfoghatatlanban. Csak a politika sarában megrekedt, az anyagi világban dagonyázó alacsony lelkek nem értik ezt, azok, kik felváltva szolgálják Mammont és Molochot.

A politikus tehát átváltozik több-mint-politikussá, Szakember-Istenné vagy a Lélek-Közösség Karizmatikus Vezetőjévé, a politikai párt pedig átváltozik több-mint-párttá, amelynek több-mint-joga van a hatalomra. Az most már elvehetetlenül az övé, őt, az Örökkévalóság küldöttét, s nem a Perc-Emberkéket illeti meg, akik pillanatnyilag bitorolják (ott egye meg őket a fene!). A transzpolitikus mintha ezzel is ezt üzenné a maradiaknak, a politikusoknak és pártocskáiknak: "El a kezekkel a politikától! A politika sokkal komolyabb dolog, semhogy politikusokra lehetne bízni!" "De hisz tegnap még te is politikus voltál" - brekegnek a politikai mocsárból konokul a békák, ezzel is lapos kisszerűségüket és örök hitványságukat tanúsítva. "Az tegnap volt, ma viszont ma van. Ti ott maradtatok a mocsárban, én viszont kiszálltam belőle és felmentem az Égbe. Ti is láthatjátok, ha a mocsár kigőzölgéseitől egyáltalán még láttok valamit azzal a rusnya, kidülledt politikusszemetekkel, hogy aki előttetek, helyesebben szólva, fölöttetek áll, már megbocsássatok, nem közületek való, nem egy béka a sok közül, hanem a Béka-Király, a közbenjáró, az oltalmazó, az üdvözítő, a megváltó, a felkent, továbbá a próféta, a vátesz, a gyógyító király, a főpap, az ajatollah, a tűzoltó, végezetül a nyájakat terelő juhász! A sors akarta így, és a sors akaratát, remélem, még ti sem fogjátok megkérdőjelezni, mert ha netán erre vetemednétek, kénytelen lennék beszélni a sorssal, hogy sújtson le rátok, és nem titkolom előttetek, hogy e célra saját ökleimet fogom felajánlani neki!"