Operaház: a balettigazgató Hegyi Árpád Jutocsa lemondását kéri

Keveházi Gábor, a Magyar Állami Operaház balettigazgatója lemondásra szólította fel Hegyi Árpád Jutocsát, a dalszínház főigazgatóját, mivel szerinte hozzá nem értő módon csökkentette a bemutatók és balettek számát - erről szóló pénteki levelét a balettigazgató elküldte többek között a miniszterelnöknek és az Országgyűlés elnökének is.

Keveházi Gábor Kossuth-díjas, kiváló és érdemes művész elmondta: "barátilag" azt javasolta a főigazgatónak, hogy "az Operaház és az általa képviselt művészetek érdekében ajánlja fel lemondását". Hegyi Árpád Jutocsának írott levelében úgy fogalmazott: a főigazgató teljesen önhatalmúan belenyúlt az Operaház, a Nemzeti Balett 2006-2007-es műsortevébe, a balettigazgatóval, vagyis vele előzetesen nem egyeztetett. Keveházi Gábor leszögezte: az előadások számának csökkentése "szakszerűtlenséget, hozzá nem értést" mutat. A változtatásokat ezért nem fogadja el, a döntést semmisnek tekinti - tette hozzá.

A balettigazgató Hegyi Árpád Jutocsához írott levelében megjegyezte: egyértelmű, hogy a főigazgató a pályázatában vázolt művészi koncepciót a felvállalt gazdasági feltételek mellett nem tudja megvalósítani. Elmondta: a főigazgató "tönkre akarja tenni az Operaházat", ugyanis a minimálisan szükséges 6,3 milliárd helyett 5,2 milliárdból akarja működtetni az intézményt. Azt írta, a korrekt és becsületes vezetők ilyen esetekben az európai szokásokhoz híven felajánlják lemondásukat.

A balettigazgató szerint "ennek az országnak egy Operaháza van, ezt az egyet rendesen el kell tartani". Szerinte a főigazgatónak az a feladata, hogy harcoljon a támogatásért. Keveházi elmondta, Hegyi Árpád Jutocsa csaknem százzal, mintegy 360-ról 260-ra csökkentette a tervezett előadások számát. Ezt ráadásul úgy időzítette, hogy egyedül hozhassa meg döntését, hiszen az utóbbi napokban ő a Művészetek Palotájában dolgozott, Kesselyák Gergely főzeneigazgató pedig külföldön tartózkodott. Szerinte Hegyi Árpád Jutocsa "teljesen Operaház-ellenesen" döntött. Azt mondta, a hozzá nem értő főigazgató személye miatt távozott a napokban az Operaházból a világklasszis Kovács János első karmester és néhány hete Kunos József ügyvezető igazgató.

Keveházi Gábor levelét eljuttatta Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek, Szili Katalin házelnöknek, Hiller István MSZP-elnök, volt kulturális miniszternek és Vass Lajosnak, a kulturális tárca politikai államtitkárának. Kifejtette továbbá, hogy Bozóki András kulturális miniszternek nem küldte el a levél másolatát, mivel szerinte ő követett el hibát, amikor az Operaház tavaly októberi tiltakozása ellenére helyén hagyta Hegyi Árpád Jutocsát.

Emlékeztetett arra, hogy Hegyi Árpád Jutocsa tavaly augusztus 1-je óta tölti be a főzeneigazgatói posztot, amelyet pályázat útján nyert el. Az Opera főzeneigazgatója, balettigazgatója, ügyvezető igazgatója, továbbá a társulat nevében a szakszervezeti bizottság elnöke és a közalkalmazotti tanács elnöke októberben jelezte Bozóki Andrásnak, hogy Hegyi Árpád Jutocsát alkalmatlannak tartják a pozícióra. A miniszter annak ellenére nem lépett, hogy "pontosan ismerte a problémát" - fűzte hozzá.

Hegyi Árpád Jutocsa közleményt adott ki, amely szerint vezetésével megkezdődött az Operaház modernizációja: a gazdasági egyensúly létrehozása érdekében tizedével csökken az előadásszám, átalakítják az Erkel Színházat és új informatikai rendszert állítanak üzembe. Új kamara-színpadot hoznak létre, korszerűsítik a világítást, szakszerűbben tervezik a költségeket és bevételeket a hatékonyabb működés, a magasabb művészi teljesítmény érdekében. 

Hegyi Árpád Jutocsa közleményében az olvasható: az Operaháznak teljes körű modernizációra, új szemléletre, a teljesítmény, a kreativitás értékeinek támogatására, a pazarlás megszüntetésére van szüksége. Az örökölt gazdasági-működési nehézségek orvoslásának "egyik apró lépése", hogy a gazdasági egyensúly érdekében tizedével csökken az előadásszám - írta a főigazgató, megjegyezve, így is kétszer annyi opera- és balettelőadást tartanak jövőre, mint a Milánói Scala, a velencei Fenice Opera vagy a prágai állami opera.

"Színházigazgatói pályámon hoztam már létre új operatársulatot, modernizáltam az ország második legnagyobb városának nemzeti színházát és teremtettem a semmiből európai színvonalú, nemzetközi operafesztivált. Pontosan tudom, hogy melyek azok a lépések, amelyek elvezetnek az Operaház működési-gazdasági megújulásához" - szögezte le közleményében Hegyi Árpád Jutocsa, aki hozzátette: "széles körben egyeztettünk, és a vezetőség valamennyi tagja egyetértett a változtatásokkal, közösen határoztunk".

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.