Békeaktivisták szakították félbe Rumsfeld beszédét

Háborúellenes aktivisták sorozatosan félbeszakították, sőt hazugsággal vádolták az iraki háborúval kapcsolatban csütörtökön Donald Rumsfeld amerikai védelmi minisztert, aki az eddiginél hevesebbnek tűnő tiltakozásokkal szembesült atlantai beszéde során.

Rumsfeld egy kutatóintézetben mondott beszédének fő mondanivalója az volt, hogy az Egyesült Államoknak a korábbinál nagyobb hangsúlyt kell fektetnie a külföldi országok hadseregeivel való rugalmas partneri viszony kiépítésére, miközben újra kell gondolni az olyan régóta fennálló szövetségek szerepét, mint a NATO. A Pentagon feje ezeket olyan szükséges kiigazításoknak nevezte, amelyek az új realitásokon és a II. világháború óta felbukkant új  veszélyeken alapulnak.

Rumsfeld beszédét háborúellenes aktivisták többször félbeszakították. Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) egyik nyugalmazott elemzője pedig azt olvasta a miniszter fejére,  hogy hazudott, amikor az iraki háború előtt (a beavatkozás mellett érvelve) az arab országban állítólag elrejtett tömegpusztító fegyverekről beszélt, Szaddám Huszein iraki exdiktátor rendszerét pedig tévesen hozta összefüggésbe az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal.

A védelmi tárca feje leintette az elemzőt a teremből eltávolítani készülő biztonsági embereket, s azzal vágott vissza, hogy nem hazudott: annak idején csak arról beszélt, hogy tudja, hol  találhatóak a fegyverraktárnak gyanított helyek, s az amerikai kormány azt hitte, hogy Szaddám Huszein tömegpusztító fegyverek birtokában van.

Előzőleg három aktivistát kivezettek a teremből, akik háborúellenes jelszvakat kiáltozva megzavarták Rumsfeld beszédét. Egy negyedik aktivista pedig a terem közepén felállt helyéről és csendes tiltakozása jeleként hátat fordított a védelmi miniszternek.

Az amerikai közvéleményben meglehetősen alacsony az iraki háború és az arab ország megszállásának támogatottsága, így nem szokatlan  hogy kormányzati tisztségviselőket különböző tiltakozásokkal és ellenséges hangvételű kérdésekkel fogadnak. A Rumsfelddel szembeni csütörtöki kirohanások azonban hevesebbnek tűntek a megszokottnál. A Pentagon vezetőjét nemrégiben hat nyugalmazott tábornok is élesen bírálta, menesztését követelte, George Bush amerikai elnök azonban kitartott védelmi minisztere mellett. (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.