Radikálisan csökkentené a parlamenti bizottságok számát az MDF

Dávid Ibolya szerint abba kellene hagyni az érzelmi politizálást. Az MDF elnöke a Nap-keltében egyetértett a műsorvezető felvetésével, s úgy fogalmazott: "az érzelmi politizálást kellene abbahagyni, azt, hogy kivel nem beszélek, ki mellé nem ülök le, kinek nem fogadom a köszönését".

Megítélése szerint félre kellene rakni azt a "buta szerepjátszást, amibe belelovalja magát ciklusról ciklusra egy-egy oldal". A szocialista párt és a szabad demokrata párt készülő programjával kapcsolatban Dávid Ibolya hangsúlyozta: az MDF minden olyan javaslatot, amely segít az országépítésben, még akkor is, ha ez nem egy rövid távú siker, hanem az MDF hosszú távú megoldásokat lát benne, támogatni fog.

A kérdésre, hogy pártja a parlamentben a Fidesszel és a KDNP-vel frakció szinten egyeztet-e majd, Dávid Ibolya úgy válaszolt: pártja eddig is nyitott volt. Megjegyezte: akit megválasztanak az Országgyűlésbe képviselőnek, annak az a kötelessége, hogy a legnagyobb nyitottságot mutassa minden olyan együttműködésben, ami hasznára válik az országnak.

Az MDF elnöke megnevezte, hány parlamenti bizottságot tartana szükségesnek az MDF. Kijelentette: a testületek száma - a jelenlegi 25 helyett - 15-16-nál megállhat. Csütörtökön a parlament alakuló ülését előkészítő megbeszélésen az MDF a bizottsági tagok létszámának csökkentését is szorgalmazta, s azt, hogy egy képviselő egy bizottság munkájában vegyen részt, tovább, hogy szüntessék meg a helyettesítés intézményét.

Pénteki nyilatkozatában Dávid Ibolya ezt a javaslatot azzal indokolta, hogy az utóbbi négy évben a képviselők folyamatosan úton voltak, két-három bizottsági munkát kellett ellátniuk, ezért "félemberek" voltak minden bizottságban, és többségben helyettesítették őket. Megismételte az MDF javaslatát, miszerint, ha a képviselő a bizottságok meghatározott számú szavazásán nem vesz részt, akkor ne legyen jogosult arra, hogy a teljes bizottsági díjat felvegye.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.